„A csillagainkban a hiba” – John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában.
Hol is kezdjem…Talán ott, hogy ezt könyvet én még nyáron
vettem a kezembe, annak okán, hogy el sem tudtam képzelni, miért imádja mindenki
ennyire két rákos fiatal egyszerű kis szerelmi történetét. Így utólag
visszagondolva már csak egy fanyar mosollyal jutalmazom az akkori
gondolkodásom, és még mindig meghatódva gondolok vissza arra a döbbenetes
élményre, amelyet ez a könyv nyújtott Nekem.
Történetünk főszereplője Hazel Grace Lancaster, áttétes tüdőrákban szenved. A lány mindennapjai
monoton egyhangúságban telnek, mondhatni csak a gyógyszerek miatt kicsit később érkező halált várja. Egyetlen dolog van, amely fel tudja lelkesíteni, ez pedig
egy bizonyos író, Peter Van Houten könyve, a Mennyei megbántás. Édesanyja
azonban ezt nem fogadja el, elküldi a lányt egy támaszcsoportba, ismerkedjen,
barátkozzon egy kicsit, hiszen mégis csak tinédzser… Hazel itt ismerkedik meg a
féllábú Augustus Watersszel, és a vak Isaacel, akik személyében később
barátokra, Gus személyében társra és szerelemre is lel…
Sokaknak talán morbid hangzású lehet a történet… És nem tagadom, valahol az is. Mégis, John Green fanyar humorral, ironikus, mégis megható stílusával tárja elénk ennek a két fiatalnak a történetét, amely akár meg is történhetne…És ettől lesz a Csillagainkban a hiba A KÖNYV, így nagybetűvel.
Én már a megjelenésétől kezdve követtem ennek a könyvnek a sorsát. Figyeltem, hogyan lesz egyre népszerűbb, hogyan válik ezrek kedvencévé, még végül filmet is készítettek belőle. Érdekes végigkövetni egy ilyen bestseller sorsát. Csak ez a könyv abban különbözik a többitől, hogy nem akar nekünk illúziókat adni. Nem fogja nekünk soha a büdös életben azt sugallni, hogy a szerelem mindent legyőz. Mert egyszerűen ez nem igaz. A szerelem ebben a regényben csak egy dolog, ami egyszerűen szebbé teszi két túlságosan is hamar felnőtt fiatal életét. Megfigyelhetjük, ahogyan széppé és elviselhetővé teszik egymás számára is az életet úgy, hogy tudják, már nem lesz sok hátra belőle. És ez ebben a történetben talán a legmeghatóbb. No de az csak egy dolog, hogy együtt - együtt mennyire szerethetőek. Mert hogy külön – külön is szeretetre, sőt, tiszteletre méltó mindkét karakter.
Szerintem, mondjuk ki, elkerülhetetlen az, hogy az ember ne sajnálja az ilyen
betegségben szenvedő embereket, vagy esetünkben karaktereket. De ahogyan haladtam
a könyvvel, és fokozatosan megismertem Hazel-t, úgy jöttem rá, hogy nem
sajnálkozni kell itt. El kell fogadni, hogy ez van, együtt kell élni vele. De!
Sohasem szabad elmerülni az önsajnálatban, és nem élvezni az életet. Hazel így
tett, és én nagyon tiszteltem őt végig ezért. Nem, nem mindig értettem vele, és a döntéseivel egyet. De úgy gondolom ettől lesz emberi egy karakter. Attól fog életre kelni a
lapokon, hogy nem mindig a jó döntéseket hozza. Hogy nem mindig azt az utat
választja, amelyre valószínűleg a legtöbben lépnénk.
Én nem lennék ennyire bátor, mint Ő. Én nem mernék így szeretni mint Ő. És mi tagadás, először talán ő is ódzkodott… De akkor jött Augustus Waters. Szóval Gus ő… Ő nem a tipikus álompasi, mégis mindenki rajong érte. Mégis rajongok érte. Annyira imádtam a fiú néhol kissé nyakatekert, ám annál agyafúrtabb, lenyűgözőbb logikáját, az egész életfelfogását. Magát az írót is egy hasonló karakterű embernek képzelem egyébként. Bár lehet tévedek, de abban azért biztos vagyok, nagyon szívesen beszélgetnék egyszer vele, mert aki egy ilyen történetet ÍGY megír, az unalmas figura nem lehet.
Green stílusa egyszerűen lenyűgöző. Amellett, hogy a könyvvel témája ellenére is gyorsan lehet haladni, egyszerűen imádom azt a fanyar humort, azt az ironikus stílust, amely majdnem az egész regény hangulatára jellemző…Nem véletlenül fogalmaztam oda a majdnem szót. Az író az érzelmek olyan széles skáláját képes felvonultatni, amelyet azt hittem, már a Hopeless-el, vagy az Amíg élek-kel kiütöttem, de nem… Azt hiszem az ilyen regényekre mondják, hogy érzelmi hullámvasút. Szó szerint mondom, higgyetek nekem!
Az egyik pillanatban
nevettem egy humorosabb jeleneten, csak azért, hogy aztán egy sorral lejjebb már
összeszorított fogakkal, és csukott szemmel rakjam le a könyvet egy
pillanatra, mert oly módon arcul csapott a realitás, hogy az teljesen letaglózott,
és megtépázta a lelkem. Kérlek titeket nyomatékosan, hogyha depressziósabb
korszakotokban vagytok, ne vágjatok bele. Kell ehhez a könyvhöz egyrészt
egyfajta bátorság, másrészt bizonyos érzelmi és lelki egyensúly, mert még így
is nagyon könnyen ki tud billenni az ember.
A könyv utolsó felét már csak a könnyeimen keresztül, zokogva bírtam végigolvasni. És miután becsuktam, csak azt éreztem, hogy fáj. Nagyon, nagyon fáj. És ebben tudjátok, mi a legborzongatóbb? Hogy utána egy cseppet sem bántam meg, hogy ezt a könyvet elolvastam. Soha, egyetlen pillanatig sem gondoltam rá, hogy bár kihagytam volna az életemből…Mert ezt a megindító, megható, reális történetet legalább egyszer mindenkinek el kéne olvasni. Hiszem, hogy sok embert ráébreszthet arra, mit is is jelent élni, és mi az élet lényege. John Green-től pedig még nagyon szeretnék olvasni.
Összefoglaló értékelés:
Borító 5/5 - Az eredeti és a filmes borító is csodaszép, imádom őket!
Karakterek 5/5 - Hazel, August...Örülök hogy olvashattam rólatok!
Cselekmény 5/5 - Szerelem, sírás, fájdalom, öröm, nevetés...Mint az élet, nem?:-)
Stílus 5/5 - Nagyon tetszik Green stílusa! Ezek után a többi könyvére is kíváncsi lettem.
Összességében 5/5 - Ennek a könyvnek méltó helye van a kedvenceim listáján.
![]() |
Isaac, Gus, Hazel |
Sokaknak talán morbid hangzású lehet a történet… És nem tagadom, valahol az is. Mégis, John Green fanyar humorral, ironikus, mégis megható stílusával tárja elénk ennek a két fiatalnak a történetét, amely akár meg is történhetne…És ettől lesz a Csillagainkban a hiba A KÖNYV, így nagybetűvel.
Én már a megjelenésétől kezdve követtem ennek a könyvnek a sorsát. Figyeltem, hogyan lesz egyre népszerűbb, hogyan válik ezrek kedvencévé, még végül filmet is készítettek belőle. Érdekes végigkövetni egy ilyen bestseller sorsát. Csak ez a könyv abban különbözik a többitől, hogy nem akar nekünk illúziókat adni. Nem fogja nekünk soha a büdös életben azt sugallni, hogy a szerelem mindent legyőz. Mert egyszerűen ez nem igaz. A szerelem ebben a regényben csak egy dolog, ami egyszerűen szebbé teszi két túlságosan is hamar felnőtt fiatal életét. Megfigyelhetjük, ahogyan széppé és elviselhetővé teszik egymás számára is az életet úgy, hogy tudják, már nem lesz sok hátra belőle. És ez ebben a történetben talán a legmeghatóbb. No de az csak egy dolog, hogy együtt - együtt mennyire szerethetőek. Mert hogy külön – külön is szeretetre, sőt, tiszteletre méltó mindkét karakter.
![]() |
Hazel |
Én nem lennék ennyire bátor, mint Ő. Én nem mernék így szeretni mint Ő. És mi tagadás, először talán ő is ódzkodott… De akkor jött Augustus Waters. Szóval Gus ő… Ő nem a tipikus álompasi, mégis mindenki rajong érte. Mégis rajongok érte. Annyira imádtam a fiú néhol kissé nyakatekert, ám annál agyafúrtabb, lenyűgözőbb logikáját, az egész életfelfogását. Magát az írót is egy hasonló karakterű embernek képzelem egyébként. Bár lehet tévedek, de abban azért biztos vagyok, nagyon szívesen beszélgetnék egyszer vele, mert aki egy ilyen történetet ÍGY megír, az unalmas figura nem lehet.
Green stílusa egyszerűen lenyűgöző. Amellett, hogy a könyvvel témája ellenére is gyorsan lehet haladni, egyszerűen imádom azt a fanyar humort, azt az ironikus stílust, amely majdnem az egész regény hangulatára jellemző…Nem véletlenül fogalmaztam oda a majdnem szót. Az író az érzelmek olyan széles skáláját képes felvonultatni, amelyet azt hittem, már a Hopeless-el, vagy az Amíg élek-kel kiütöttem, de nem… Azt hiszem az ilyen regényekre mondják, hogy érzelmi hullámvasút. Szó szerint mondom, higgyetek nekem!
![]() |
- Oké? - Oké. |
A könyv utolsó felét már csak a könnyeimen keresztül, zokogva bírtam végigolvasni. És miután becsuktam, csak azt éreztem, hogy fáj. Nagyon, nagyon fáj. És ebben tudjátok, mi a legborzongatóbb? Hogy utána egy cseppet sem bántam meg, hogy ezt a könyvet elolvastam. Soha, egyetlen pillanatig sem gondoltam rá, hogy bár kihagytam volna az életemből…Mert ezt a megindító, megható, reális történetet legalább egyszer mindenkinek el kéne olvasni. Hiszem, hogy sok embert ráébreszthet arra, mit is is jelent élni, és mi az élet lényege. John Green-től pedig még nagyon szeretnék olvasni.
Összefoglaló értékelés:
Borító 5/5 - Az eredeti és a filmes borító is csodaszép, imádom őket!
Karakterek 5/5 - Hazel, August...Örülök hogy olvashattam rólatok!
Cselekmény 5/5 - Szerelem, sírás, fájdalom, öröm, nevetés...Mint az élet, nem?:-)
Stílus 5/5 - Nagyon tetszik Green stílusa! Ezek után a többi könyvére is kíváncsi lettem.
Összességében 5/5 - Ennek a könyvnek méltó helye van a kedvenceim listáján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése