2014. december 28., vasárnap

Gayle Forman: Ha maradnék (Ha maradnék I.)

Képzeld el, hogy mindened megvan, amiről csak egy lány álmodhat. A szüleid jó fejek, mindig megértenek és melletted állnak. Az öcséd a legédesebb kiskölyök a világon. A város legígéretesebb rockbandájának frontemberével jársz, aki nem elég, hogy eredeti és különleges, de imád is téged. A zenei tehetséged szélesre tárta előtted a világ kapuit. Képzeld el, hogy aznap, mikor leesik az első hó, mindezt elveszítheted. Amikor életedben először kell komoly döntést hoznod, nem áll melletted senki, akitől segítséget remélhetnél. Élet és halál között kell választanod. Az életed soha nem lehet olyan, mint amilyennek ismerted. A halálról semmit sem tudsz. Te mit tennél? Harcolnál vagy feladnád? Mennél vagy maradnál?













Körülbelül két évvel ezelőtt figyeltem fel erre a regényre, és emlékszem, már akkor elgondolkodtatott arról a fülszöveg, vajon én mit tennék? És a főszereplőlány mit tenne? De aztán mindig a kezembe akadt valami más, ezt a könyvet pedig mindig egy kicsivel hátrébb csúsztattam a várólistán. Ennek talán legfőbb oka, hogy éreztem, ehhez a könyvhöz kell egy egy bizonyos hangulat. De tudom, hogy sosem feledkeztem meg róla teljesen, időnként bele is futottam, és hát azt hiszem, most jött el az én időm. A kezdőlökést azt hiszem az adta meg, hogy filmet és készítettek belőle, és egy kedves osztálytársam, - aki legalább ilyen könyvmoly, mint én – kölcsönadta ezzel a gyönyörű filmes borítóval, úgyhogy nem volt mese, neki kellett állnom.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy négytagú család, akik nagyon boldogan éltek. Egy téli napon hó fedte be az utakat, és iskolaszünetet rendeltek el; a család pedig úgy döntött, meglátogatják rég nem látott barátaikat. És eddig tartott a tündérmese, ugyanis sosem érkeztek meg.

2014. december 24., szerda

Áldott, békés karácsonyt!

Szeretnék Nektek békés, boldog (és könyvekben gazdag) karácsonyt kívánni! Nem volt sűrűn bejegyzés mostanában, ezen igyekszem változtatni majd, remélem jövő karácsonykor is ugyanígy, ugyanitt köszönthetlek benneteket! :-)


Ölel benneteket, Moncsi

2014. november 14., péntek

John Green: Csillagainkban a hiba

A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni…
„A csillagainkban a hiba” – John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában.
















Hol is kezdjem…Talán ott, hogy ezt könyvet én még nyáron vettem a kezembe, annak okán, hogy el sem tudtam képzelni, miért imádja mindenki ennyire két rákos fiatal egyszerű kis szerelmi történetét. Így utólag visszagondolva már csak egy fanyar mosollyal jutalmazom az akkori gondolkodásom, és még mindig meghatódva gondolok vissza arra a döbbenetes élményre, amelyet ez a könyv nyújtott Nekem.

2014. november 2., vasárnap

Marni Bates: Rocksztárt kaptam karácsonyra

Holly előre tudta, hogy nincs az a hatalmas óceánjáró, ahol nyugiban átvészelheti a családi karácsonyt. Mert hiába a képeslapra kívánkozó táj, ha ott van két szörnyeteg unokatestvére, akik mindjárt első este kiutálják a közös kabinból. A tengeribeteg Holly így kénytelen beosonni egy vadidegen fürdőszobába, ahonnan kilépve két dologgal néz farkasszemet: a világ legdögösebb pasijával és egy paprikaspray-vel. Kár, hogy ez utóbbit a magát Nicknek nevező srác nem fél használni…
Amikor később Holly elhagyná a kabint, legnagyobb megdöbbenésére sikoltozó tinicsajok állják útját. Mert Nick valójában Dominic Wyatt, az őrülten népszerû ReadySet dobosa.
Az internetre pillanatok alatt felkerülnek a kettőjükről készült botrányos fotók, amik veszélybe sodorják az együttest. Dominic ezért ráveszi Hollyt, hogy a hajóút idejére játssza el a barátnője szerepét. A kamu kapcsolattal csak-csak megbirkóznak, na de a valódi érzelmekkel…








A Segítség, YouTube-sztár lettem! után nagyon kíváncsi lettem az írónő másik könyvére is, mely annyiban kapcsolódik az előzőhöz, hogy a Mackenzie történetéből megismert ReadySet banda dobosa, Dominic az egyik főszereplője (és persze ügyeletes szépfiúja) a történetnek.
Történetünk főhősnője Holly, akinek nagyapját, idegesítő nagynénjével és unokatestvéreivel együtt befizetnek egy óceánjáróra, ahol együtt tölthetik a karácsonyt és a lány másnapra eső, tizennyolcadik születésnapját is. Hollynak eleve nem nagyon van kedve a dologhoz, és az sem segít, hogy a hajóra fellépve a lány rájön, tulajdonképp tengeribeteg... Undok unokatestvérei ráadásul kirakják a kabinjukból, a lány pedig beront egy idegen fürdőszobájába, éppenséggel pont oda, ahol a RedySet doboda is igyekszik kicsit kifújni a gőzt...No meg a paprikaspray-t Hollyra....:-)

2014. október 11., szombat

Susan EE: Angelfall - Angyalok bukása (Penryn & End of Days I.)

Hat hete már, hogy az apokalipszis angyalai alászálltak, és elpusztították a modern világot. Nappal az utcai bandáké a hatalom, de az éjszakákat a rettegés és a babona uralja. Mikor az angyalsereg harcosai tovaszállva magukkal ragadnak egy gyámoltalan kislányt, annak tizenhét éves nővére, Penryn bármit megtenne, hogy visszaszerezze a húgát.
Bármit. Ha kell, akár arra is hajlandó, hogy alkut kössön egy ellenséges angyallal.
Rafi félelmetes harcos, de most legyőzötten, szárnyaitól megfosztva, haldokolva hever a földön. Korszakokon átívelő háborúkban vívott győztes csatákat, most pedig egy éhezéstől legyengült tinilány kell, hogy megmentse az életét.
Miközben átvágnak a sötétségbe és káoszba merült Észak-Kalifornián, csak egymásra támaszkodhatnak a túlélés érdekében. Kénytelenek együtt megtenni az utat, hogy eljussanak San Franciscóba, az angyalok erődítményébe, ahol a lány mindent kockára tesz, hogy megmentse a húgát, az angyal pedig kénytelen legnagyobb ellenségeinek könyörületességére bízni magát, hogy újra ép és egész lehessen.








Angyalmániám lévén, mikor megláttam ezt a könyvcímet, azonnal felkeltette a figyelmemet. Aztán rápillantottam a fülszövegre, és kicsit ledöbbentem. Angyalok, akik inkább ördögök?:-) Naná, hogy olvasnom kell!
A Földre beköszöntött az apokalipszis. Angyalok szálltak az emberek közé, elpusztítva a világot. Az emberek - jobb esetben! - földönfutókká váltak, az angyalok pedig teljes mértékben átvették az uralmat az emberiség fölött, hiszen nagyobbak, erősebbek, és gyakorlatilag halhatatlanok. Csak kardjaikkal ölhetik meg egymást.
A leigázott világ
Penryn tizenhét éves, az angyalok alászállása előttig teljesen átlagos lány, mára azonban a túlélésért és azért küzd, hogy megvédje elmezavaros édesanyját és tolószékes kishúgát. Sejthetitek, a lány helyzete nem túl könnyű. Éppen a közeli hegyekbe próbálnak menekülni, mikor Penryn tulajdonképpen megment egy gyönyörű hófehér szárnyaitól megfosztott angyalt, ám nagy árat fizet ezért: az angyal társai, hogy bosszút álljanak, elragadják ugyebár tehetetlen kishúgát, Penryn pedig kénytelen az ellenséggel lepaktálni azért, hogy talán megmenthesse... De vajon ki is valójában ez a szárny fosztott angyal, Rafi? És az angyalok tényleg annyira gonoszak, mint ahogyan a lány ezt addig gondolta?

2014. szeptember 27., szombat

Julie Kagawa: The Iron King - Vaskirály (Vastündérek I.)

Meghan Chase-re titkokkal teli sors vár – olyan, amit még kigondolni sem tudott volna.

Valami furcsa mindig volt Meghan életében; már hatéves kora óta, amikor édesapja eltűnt a szeme elől. Az iskolában sem tudott teljesen beilleszkedni… és otthon sem.
Amikor egy gyanús idegen kezdi távolról figyelni, és tréfakedvelő legjobb barátja egyszeriben a védelmezőjévé válik, Meghan érzi, hogy minden meg fog változni, amit csak ismer.
De a valóságot álmában sem tudta volna elképzelni – hogy ő egy mesebeli Tündérkirály lánya, és egyben tehetetlen báb egy öldöklő háborúban. De idővel kiderül, mire hajlandó azért, hogy megmentsen valakit, akit szeret, vagy hogy útját állja egy rejtelmes gonosznak, akivel egyetlen tündér sem mer szembenézni… és hogy megtalálja-e a szerelmet egy ifjú herceggel, aki szívesebben látná őt holtan, semhogy közel engedje jeges szívéhez.







Nem is tudom már, mióta tervezem ennek a könyvnek az elolvasását, tényleg. Mégis valahogy mindig találtam valami érdekesebbnek tűnőt helyette, és egyre csak hátrébb és hátrébb szorult az amúgy is igen hosszú várólistámon. Aztán megláttam sorozat harmadik részét a Könyvmolyképző várható megjelenései között, és ez megadta végre a kezdőlökést ahhoz, hogy a kezembe vegyem. És milyen jól tettem! 
Meghan
Meghan 16 éves, egyszerű lány, teljesen átlagos élettel, ám mégsem találja a helyét. Édesapja tíz évvel ezelőtti titokzatos eltűnése után az anyja egy istenháta mögötti kis faluba költözik, ahol immáron nevelőapjával, és féltestvérével, Ethannel élnek négyesben. Meghan éli az átlagos lányok átlagos életét; bele van esve a suli legnépszerűbb pasijába, legjobb (és egyetlen) barátja, Robbie, egyben hatalmas mókamester, aki ha kell kihúzza a lányt a csávából. Azonban mikor Meghan kisöccsét valaki elrabolja, vagy hogy pontosabb legyek, kicseréli egy ördögi teremtményre, Robbie-nak pedig hosszú, hegyes fülei nőnek, a lány kénytelen rájönni, talán a dolgok, melyeket eddig nem akart észrevenni, no meg a mesék világa talán nem is annyira "mese", mint azt képzelte. A lány kisöccse megmentésére indul a tündérek világába, közben pedig számos kalandba keveredik, és ki tudja, talán a szerelmet is megleli a titokzatos és hűvös Téli Herceg, Ash személyében.

2014. szeptember 20., szombat

Meg Rosoff: Majd újra lesz nyár...

Daisyt New Yorkból Angliába küldik, hogy számára addig ismeretlen unokatestvéreivel töltse a nyarat. Három fiú és egy lány várja: Osbert, Isaac, Edmond és Piper. A messziről jött vendég még sosem találkozott hasonló alakokkal. Edmond különösen fura egy figura, s Daisy számára sorsfordítóvá teszi ezt a nyarat. Közben a világban is minden felborul...
















Egy nagyon különleges könyvet tarthattam a kezemben. Többször is meglepett, néhol talán el is borzasztott, de mindenképpen hatással volt rám, még úgy is, hogy valószínűleg többet nem fogom elolvasni. Mégis, van ebben a könyvben valami, ami miatt az ember nem képes még jó ideig elszakadni tőle.
Piper, Isaac, Daisy és Edmund
Történetünk főszereplője, Daisy, 15 éves new york-i lány, akit az apja elhunyt édesanyja angol rokonaihoz küld, a lány kissé problémás mivoltának köszönhetően. Daisy itt megismerkedik négy unokatestvérével, a kilencéves Piperrel, a csendes Isaac-el, Osberttel, és végül Edmunddal, akivel később egymásba is szeretnek. A lány végre úgy úgy érzi otthonra talált, és ezt csak fokozza, mikor nagynénje elutazása miatt a gyerekek felügyelet nélkül maradnak. Azonban időközben kitör a harmadik világháború, és a szerelmeseket, no meg Daisyt, a végre megtalált boldogságtól a körülmények elszakítják.

2014. szeptember 5., péntek

Sylvain Reynard: Pokoli erény (Pokoli erény I.)

Gabriel Emerson professzor nappal Danténak, éjszaka pedig a csábítás művészetének a specialistája. Mivel biztos benne, hogy már elnyerte a helyét a Pokol alsóbb bugyraiban, régen lemondott a megváltásról, s értelmetlennek találja, hogy megfossza magát az élet örömteli bűneitől. És hogy minden vágyát kielégítse, beveti közismerten jó megjelenését és kifinomult csáberejét. Ám amikor a hallgatói között feltűnik az okos, csinos és ártatlan Julia Mitchell, akinek fájdalmasan ismerős angyalszemei vannak, minden korábbi cinikus meggyőződése megkérdőjeleződik.
A lány titokzatos bája, visszahúzódó szépsége és veleszületett jósága a végletekig bosszantja a férfi öntelt énjét, ugyanakkor mérhetetlen vonzalmat is ébreszt benne. Pedig jól tudja, hogy számára Julia tiltott gyümölcs. A lány iránti vonzódása és kettejük rejtélyes kapcsolata azonban nemcsak a karrierjét veszélyezteti, hanem olyan útra tereli, ahol elkerülhetetlen a múlt és a jelen összecsapása.







Nagyon, nagyon, nagyon nagy gondban vagyok ezzel a könyvvel, mert magam sem tudom eldönteni, hogy tetszett-e. Egyrészt voltak benne dolgok, momentumok, amik megfogtak; másrészt viszont úgy tettem le: Végre befejeztem! És ez azért elmond valamit.
Egy elfeledett nap...
Történetünk főszereplője Julia Mitchell, huszonhárom éves, főiskolás hallgató. A lány szegény körülmények között él, de keményen tanul, tanár szeretne lenni, méghozzá Dantéra specializálódva. És kitől is tanulhatna jobban, mint az egyetem elismert Dante-specialista professzorától, Gabriel Emersontól, aki angyali neve ellenére cseppet sem az...Ezt természetesen a lánnyal is igyekszik érzékeltetni. Azonban arra még nem jön rá, vajon Julia mitől ennyire ismerős számára...Noha a lány őrzi a titkot.
Nehéz helyzetben vagyok ezzel a könyvvel, mert bármennyire is próbálkozom, egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy tetszett-e, vagy legszívesebben kidobnám az ablakon. Egyes részek, momentumok megfogtak, még más dolgok miatt sokszor a falra tudtam volna mászni. Nem tudom, egyszerűen nem tudom...

2014. szeptember 1., hétfő

Kemese Fanni: A napszemű Pippa Kenn (Pippa Kenn trilógia I.)

Pippa Kenn tizenkét évesen veszítette el az édesapját: ő volt az egyetlen ember, akit valaha ismert. A lány egyedül marad az erődházban, ahol a napok egyformák, és társaságot csak színes digitális magazinok adnak.
Pippa bármit feláldozna az élő emberi beszédért vagy egy érintésért. Azonban nincs más rajta kívül az erdőben, kivéve a biológiai katasztrófa áldozatait. Ezek a lények gyűlölik a szépséget és emberséget, az elvesztett életük nyomait. Bármikor megölnék Pippát.
Pippa tizenhetedik születésnapján döbbenetes dolog történik: egy vándor érkezik.
A sebesült fiú fittyet hány a túlélés szabályaira. Egy paradicsomi kolóniáról beszél, ahol rengeteg ember életben maradt. Azonban őket is halál fenyegeti, egy horda közeledik, és a fiú ennek hírét viszi hozzájuk.
Vajon Ruben igazat mond? Létezik ez a hely? Pippa bizalmát nehéz elnyerni, az örökös küzdés óvatossá tette.
Ruben azonban nem adja fel. Útra kelnek, bármilyen veszélyes is, és a vándorlás közepette egy bensőséges, lágy érzés is életre kel…
Létezhet szerelem egy ilyen zord világban? Mit jelent a társ? És mit jelent a bizalom? Mi az, amit Ruben elhallgat?



Mostanában egyre több olyan könyvvel találkozom, melynek olvasása után csak azt kérdezgetem magamtól, ezt én eddig miért nem olvastam? Ez a könyv sem volt kivétel, és az csak hab a tortán, hogy magyar az írónő!
Történetünk főszereplője Pippa Kenn, aki egyedül él egy hatalmas erődházban (amit egyébként állandóan erdőháznak sikerült olvasom) nem is alaptalanul, ugyanis az egész házat erdő veszi körül, és Pippa úgy gondolja, édesapja halála után talán már csak ő lehet az egyetlen élő ember a Földön. Ugyanis a bolygón bekövetkezett a világvége, egy vírusnak köszönhetően, mely az embereket vagy megöli, vagy fehér bőrű, hatalmas vörös karmokkal rendelkező, húsevő emberekké, "sápadtakká" változtatja őket, akik ráadásul gyűlölik még egészséges embertársaikat, mert a múltjukra, emberi mivoltukra emlékezteti őket. Szóval Pippa öt éven keresztül egymagában éli mindennapjait, és borzatóan egyedül érzi magát. Ám egy éjjel egy emberfiú vetődik az erődház előtti tisztásra, Pippa pedig apja szabályaira fittyet hányva mégis megmenti a fiú életét. Ruben  Mack azt állítja, élnek még emberek, méghozzá egy hordán belül, elkerítve, védelem alatt a sápadtaktól és a mérgező, vörös színben pompázó erdőktől. Pippa pedig választás elé kerül: itt hagyja-e az erődházat, és megszabaduljon a fojtogató magánytól, vagy inkább a biztonságos kis vackában maradjon, ahol egész életében élt? Azzal viszont nem számol, hogy Rubent is egyre nehezebben akarja elengedni...Izgalmasan hangzik, mi? Az is!

2014. július 29., kedd

A.O. Esther: Gombnyomásra (Gombnyomásra I.)

A 19 éves Mia Milton élete fenekestül felfordul, amikor álmában megjelenik dr. Cohen, a halott tudós szelleme, és arra kéri, segítsen befejezni a munkáját, amely egy gombnyomásra megváltoztatja majd a világot…
2222-ben járunk, Manipura városában. A Föld már nem hasonlít régi önmagára. A húsz évvel korábbi Dimenzióváltás óta az emberek látják egymás auráját, így nem titok többé, kinek mit rejt a lelke. A „jók” megalopoliszokba gyűlnek és energiafalakkal veszik körül magukat, a „rosszakat” pedig száműzik a vadonba. Míg a fal egyik oldalán tengernyi luxusban élnek az emberek, a másik oldalon éhínség, nyomor és katonai vérengzés tizedeli őket.

Mia tisztában van azzal, mit kockáztat, amikor a szellem utasítására sírt rabol és betörést követ el, mégis jeges zuhanyként éri a hír, miszerint kettős gyilkossággal vádolják. Menekülnie kell hát a rengetegbe, holott ártatlan. A sors Liam Blackwood, a fejvadász karjába sodorja, aki zsigerből gyűlöli a manipuraiakat, miközben súlyos adósság nyomja a vállát bajba került öccse, Russel miatt. Döntenie kell, hogy a becsületére hallgat és a lány pártjára áll, vagy inkább a Mia fejére kitűzött vérdíjjal menti saját bőrét.
Eközben a rémséges vadonban, a Hobbs-birtokon élő két fiatal lány, Ruby és Stella arról álmodnak, hogy szerencsét próbálnak a csillogó nagyvárosban. Munkát vállalnak odaát, ám hamar rájönnek, hogy a mesés aurák fénye súlyos titkokat rejteget. A felismerés sajnos későn érkezik, és a lányoknak küzdeniük kell, ha élni akarnak.

A vadonban szüntelenül tart a vérontás, gyilkos mutánsok szedik az áldozataikat, akiket mesterségesen tenyésztett ki a katonaság a népesség-szabályozásra. Dylan, Mason és Liam gyerekkori jó barátok, akik a Hobbs-birtokon élők biztonságát vigyázzák, ám ők sem számítanak a lavinára, amit a Milton-lány üldözése eredményez, és ami mindannyiuk életére hatással lesz.
A halálesetek sorra követik egymást. Mia egyre mélyebbre merül a látomásokkal teli rejtélyben, miközben a világ véres valósága is fenyegeti. Öl vagy megölik – nincs más választása, miközben a fojtogatóan sötét múltjából előtörő démonjai is kísértik.
Hőseink útjai ezúttal két, egymástól merőben különböző világba vezetnek. Miközben a halál számolatlanul szedi áldozatait, és az élet oly szívbemarkoló csapásokat mér rájuk, mi más segíthetné őket tovább, mint az élet egyszerű szépségeibe vetett hit, a tábortűz hevében sistergő erotika és a latin ritmusra ringatózó szerelem?
Kedves Olvasóm, készen állsz a nagy utazásra?



2014. július 23., szerda

Marni Bates: Segítség, YouTube - sztár lettem!

Ismertnek lenni nagyon menő, ugye? Tévedés! A tizenhét éves Mackenzie-t például egyáltalán nem zavarja, hogy két barátján kívül a többi diák csak akkor vesz tudomást a létezéséről, ha a leckéjüket kell megírnia. Szóval igazi lúzer.
Ám a békés névtelenségnek vége, amikor hátizsákjával véletlenül padlóra küldi az egyik izomagyú focistát, sőt egy hisztirohammal kombinált újraélesztést is bemutat a fél suli előtt… A kínos jelenetről készített videó azonnal fölkerül a YouTube-ra, és több millió kommentelő, meg persze az egész gimi Mackenzie-n röhög. De amikor egy népszerű rockbanda klipet készít a felvételről, a lány egy csapásra sztár lesz. A szerelemben viszont ugyanolyan lúzer, mint volt. Mert mi van, ha túl későn jön rá, hogy a nagy médiacirkusz közben elszalasztotta a tökéletes srácot, akinek egyáltalán nem kellett a felhajtás ahhoz, hogy észrevegye őt…







A Smith gimiben kétféle "kaszt" létezik: A Menők és a Láthatatlanok. Mackenzie Wellesley természetesen az utóbbiba sorolja magát, nem is alaptalanul, hiszen a ő "stréber", "béna" és ha egy Menő a közelébe kerül kínos fecsegőrohamot kap, amiből sosem jön ki a legjobban. Eközben szerelmes egy Patrick nevű srácba, aki, mivel menő, természetesen észre sem veszi a lányt. Eközben Mack korrepetálja a suli legnépszerűbb srácát, Logan Becketett-et és észre sem veszi, hogy talán nem kell menőnek lennie ahhoz, hogy valaki felfigyeljen rá...Azonban egy kínos baleset következtében a lány felkerül a YouTube-ra egy videóban, és mikor egy híres rockbanda felhasználja a videóját az egyik klipjükhöz, Mackeznzie élete menthetetlenül megváltozik.

2014. július 19., szombat

Most jó (Now is good) - film (Dakota Fanning, Jeremy Irvine)

Tessa tizenhét éves, és szenvedélyesen szereti az életet. Ám csak néhány hónapja van hátra, ugyanis leukémiás. A halálos betegség árnyékában összeállítja a bakancslistáját, csupa olyan dolgot, amelyről minden hasonló korú lány álmodozik, beleértve a szüzessége elvesztését is. Miközben a családja igyekszik megemészteni a helyzetet, Tessa elhatározza, olyan intenzíven fog élni, amennyire csak lehetséges. Ám rá kell döbbennie, nem könnyű megszerezni azt, amire vágyunk, és néha a legváratlanabb dolgok a legfontosabbak.













A film Jenny Downham: Amíg élek c. könyve alapján készült, ami annak idején nagyon mélyen megérintett, életem legmeghatóbb olvasmányának tartom azt a könyvet, így nem volt kérdéses, hogy a filmre is sort fogok keríteni, a kérdés már csak az volt, hogy vajon mikor. Ugyanis ez nem az a film, amit leülsz és megnézel, majd elfelejtve az egészet éled tovább az életed. Erre a filmre rá kell készülni, erre a filmre rá kell szánni az időd. És ajánlom, ne tervezz utána programot, mert senki sem szeret kisírt szemmel, vöröslő orral az utcán sétálgatni. Mert ez egy ilyen film. És tudjátok mit? Lelkileg bármennyire is megviselt, a film és a könyv is, mégsem bántam meg, hogy kétszer is átélhettem Tessa történetét.

2014. július 8., kedd

Colleen Hoover: Hopeless - Reménytelen

Készen állsz a reménytelen igazságra? Vagy szívesebben hiszel a hazugságoknak?
Colleen Hoover, a közkedvelt bestseller-író lebilincselő történettel tér vissza. Ez a szenvedélyes, magával ragadó románc két, szörnyű múltat cipelő fiatalról szól, akik az élet, a szerelem és a bizalom útvesztőjében bolyongva együtt ismerik meg az igazság gyógyító erejét.
A koránt sem szent Sky végzős középiskolásként találkozik Dean Holderrel – egy sráccal, aki nagy nőcsábász hírében áll. A fiú már a legelső találkozás alkalmával rabul ejti a szívét, ugyanakkor félelmet is kelt benne. A múltjára emlékezteti Sky-t, aki hosszú időn át próbálta eltemetni magában a történteket. Eldönti, hogy távol tartja magát a fiútól, de annak kitartása és ellenállhatatlan mosolya hamar semmivé foszlatja az elhatározását. Dean azonban maga is nyomasztó emlékeket őrizget. Amikor ezekről tudomást szerez, az visszavonhatatlanul megváltoztatja Sky-t, talán örökre szétrombolva lelkében a bizalom érzését.
A múlt mindkettőjükön mély sebeket ejtett, melyek csak akkor gyógyulhatnak be, ha bátran szembe tudnak nézni a történtekkel. Az őszinteség az egyetlen út, hogy végre szabadon, korlátok nélkül éljenek és szeressenek. A Reménytelen egy olyan regény, amitől eláll a lélegzeted. Elvarázsol, magával ragad, transzba ejt. Készülj fel, hogy újra átéld az első szerelmet…



Ezt a könyvet körülbelül egy hónapja olvastam el, és azóta is képtelen voltam írni róla, annyira megrázott, annyira megdöbbentett, és nem utolsó sorban meghatott. Szeretném most nektek elmondani azokat az érzéseket, amelyeket magam is éreztem olvasás közben, remélem, ha csak egy kis mértékben is, de át tudom nektek adni azt a varázslatot, amelyet az írónő megteremtett, és amelynek én is a részese lehettem, ha csak egy kis ideig is.

2014. július 5., szombat

Jay Crownover: Rule (Marked Men I.)

Shaw Landon attól a pillanattól fogva szerelmes Rule Archerbe, hogy meglátta őt.
A lányt nem taszítják piercingjei, tetoválásai és vad természete. Noha tisztában van vele, hogy Rule nem hozzá való, szívének nem tud parancsolni.
Rule tökéletes ellentéte mindannak, amit Shaw, a tiszta lelkű orvostanhallgató képvisel.
Egy olyan fenegyereknek, mint Rule Archer, Shaw Landon egy beképzelt királykisasszony – és nem utolsó sorban halott ikertestvére ex-barátnője. A lány mások szabályai szerint él, Rule csakis a saját feje után megy. Nincs ideje a Shaw-féle jóravaló, rendes lányokra, még akkor sem, ha ő az egyetlen, aki igazán ismeri őt.
De a rövid szoknya, a túl sok pohár születésnapi koktél és a megvallott titkok egy olyan estéhez vezetnek, melyet egyikük sem tud feledni.
A párnak most azzal a nehézséggel kell szembenéznie, hogy egy olyan lány, mint Shaw és egy olyan fiú, mint Rule hogy tudnak együtt maradni anélkül, hogy tönkretennék szerelmüket, vagy ami még rosszabb… egymást.




Három évvel ezelőtti borzalmas tragédia miatt Rule teljesen eltávolodik a családjától. Az édesanyja őt hibáztatja ikertestvére, Remy halála miatt, és a nő mindent meg is tesz, hogy ezt minden alkalommal Rule orrára kösse. Az édesapja nemigen szól bele a felesége "lelki-terror akciójába" Rule felé, a legidősebb fiú, Rome pedig belépett a katonaságba, így természetesen nem sokat van otthon. Az Archer család teljesen szétesőben van. Ezt az egészet csak Shaw Landon igyekszik összetartani, aki már azóta szerelmes Rule-ba, miután az Archer család képletesen befogadta. De mindenki azt hiszi, hogy Remy és Shaw együtt jártak, Rule ezért soha nem néz rá úgy a lányra, sőt, mondhatjuk, hogy idegesíti is, hiszen vasárnap reggelente mindig Shaw húzza ki Rule-t az ágyból, nem törődve azzal, milyen csaj fekszik épp a fiú mellett, vagy mennyire másnapos, mindezt azért, hogy a család vasárnaponként együtt reggelizhessen. Azonban egy jól sikerült születésnapi parti és egy forró éjszaka után Rule kénytelen belátni, több van Shaw-ban, mint egy egyszerű, gazdag, elkényeztetett kis liba, de vajon képes-e két ennyire különböző ember egymásra találni?

2014. július 1., kedd

Egy éves a blog! Ajándékba új ruhát kapott..:-)

Egy évvel ezelőtt elkezdett a fejemben formálódni egy ötlet, miszerint kellene egy hely, ahol kiírhatom a véleményem az általam olvasott könyvekről, esetleges élményeimről. Tudtam, hogy elég nagy dologba vágom a fejszém, elvégre egy bloggal törődni kell, írni kell rá, karbantartani a kinézetét, na és persze olvasni, olvasni és olvasni. Aztán mégis meghátráltam, és egy kis bejegyzéssel hagytam itt az egészet, ha jól emlékszem egy mini bemutatkozás volt, nos, ezt azóta már töröltem, de sosem felejtem el, mennyire is furcsa volt először ez az egész. Akkor azt hittem, ez nem nekem való, nem fogom tudni végigcsinálni, így hát hagytam. De valahogy mindig ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy én le akarom, le kell írnom valahová a véleményem egy könyvről, ki kell azt elemeznem, no meg persze az is egy szempont, hogy imádok könyveket ajánlani, és annyira jól tud esni egy olyasmi visszajelzés, hogy "azért olvastam el, mert te ajánlottad, és tényleg állati volt!"
Így hát 2013. szeptemberében ismét megnyitottam a blog kapuit, egy elég kezdetleges külsővel és hát valljuk be, nem a legjobb írásokkal, de nagyon igyekeztem. Az első bejegyzésem Lauren Kate: Fallen című könyve volt, nem is olyan régen olvastam el újra, és döbbenetes azóta mennyit fejlődött az írásmódom, ha például a Calderon értékelésemmel összehasonlítom. (Azért ezzel példálózom, mert nagyon sokan szerettétek, de mondhattam volna a Gyilkos kegyelem című könyvet is, azt is sokan olvastátok:-)) Természetesen ez nem azt jelenti, hogy én itt meg is szándékozom állni a fejlődésben, sőt, úgy érzem, még rengeteg tanulnivalóm van, de ígérem, igyekezni fogok, remélem szeretni fogjátok továbbra is! :-)
Kérdezhetnétek, hogy ha szeptemberben írtam az első bejegyzést, miért most tartom a szülinapot? A válaszom: Mert ekkor szántam rá magam ilyen nagy lépésre. Mert talán lehet, hogy sokaknak nem úgy tűnik, de a blogolás igenis komoly dolog, amellett természetesen, hogy egyfajta hobbi is.
Megdöbbentő dolgokat is tapasztaltam, először akkor, mikor kiraktam egy kérést egy szavazással kapcsolatban, és a mai napig az a legnézettebb bejegyzésem. Plusz ott voltak a visszajelzések is, higgyétek el, rettentően jól estek! Az már csak hab volt a tortán, mikor az ember egy írótól kap visszajelzést, (történetesen A.O.Esther tisztelt meg vele:-)) el sem hinnétek, mennyire fel tud dobni. Még egyszer köszönöm nektek! Másik, amikor ledöbbentem, az az volt, mikor megjöttek az első feliratkozóim. El sem hittem! El se tudjátok képzelni, mennyire boldog voltam!:-)
Ezek mellett a dolgok mellett megismertem és meg is kedveltem sok bloggertársamat, és nagyon jól esett, mikor tőlük is kaptam vagy kapok egy-egy visszajelzést, néha olyan hihetetlen, hogy ennek az egész "közösségnek" már én is a tagja vagyok! És szeretem. Nagyon.
A másik pedig: új külső. Szerettem az előzőt is, hisz ez volt az első "állandó" kinézete a blognak, és úgy éreztem, nagyon passzol a nevéhez is, és végre van egy kinézet, ami már egész jól fest, egész kiforrott. Most valahogy úgy láttam, úgy éreztem, hogy ha már így egy évesek vagyunk, ÉS még a 4000 oldalletöltést is elértük, csinosítsuk is ki magunkat az alkalomra. :-) Remélem tetszik, nekem még picit szoknom kell, de jó lesz ez!:-)
Végezetül szeretném megköszönni nektek, az olvasóimnak. Egyrészt természetesen a saját érdekemben, saját magamnak írók, de ott van a másik oldal, az, hogy én igenis nektek írom ezeket a dolgokat, és mindig örülök, ha látom, hogy olvassátok a bejegyzéseimet. Köszönöm ezt a csodálatos egy évet, magamnak is, nektek is, a blognak is, remélem még legalább tízszer ennyi lesz! :-)
 

2014. június 29., vasárnap

Joss Stirling: Lélektársak - Sky (Lélektársak I.)

Sky egy kicsit zárkózott, szorongó tizenhat éves lány, aki túlságosan jól tudja, milyen érzés kívülállónak, idegennek lenni valahol. Mikor Londonból Coloradóba költözik kissé különc nevelőszüleivel, megtapasztalja milyen egy tipikus amerikai középiskola, és milyen egy nem tipikus fiú. Zed Benedict jóképű, tehetséges, minden lány álma, csak épp sötét titkok veszik körül.
Aztán Sky egy hangot hall a fejében… Az Ő hangját. És Zed is hallja, érti az ő válaszait, amiket még ki sem mondott. Mi ez az egész? Kik a savantok, és létezik olyan, hogy lélektárs? Sky hiszi is, nem is, amíg mélyen belül fel nem éled benne egy képesség, amitől már rég meg akart szabadulni. Valami, amitől egész életében félt…
Természetfeletti képességek, szövevényes összeesküvés és két kamasz szerelme.








Bevallom, először a könyv címe fogott meg...Lélektársak. Nekem valahogy annyira tetszik.:-) Tehát már elég régóta el szerettem volna olvasni ezt a könyvet, mert kedvelem, ha valaminek különleges, új témája van, és ez bizony egy ilyen könyvnek ígérkezett. És bár nem bűvölt el annyira, mint azt vártam volna, mégis nagyon kellemes kikapcsolódás volt, és még az akció sem maradt el.

2014. június 24., kedd

Mert igenis vannak szerethető könyves főhősnők!

Szóval az úgy kezdődött, hogy a molyos adatlapom nézegettem, és elgondolkodtam kicsit a könyves álompasikon, hogy mit is szeretek bennünk, miért is tűnnek ki ők a többi általam olvasott könyves karakter közül, és végül azon kaptam magam, hogy ezeknek a pasiknak van egy közös tulajdonságuk: imádják a főhősnőket. Akkor pedig rögtön szembeötlött, hogy sokkal kevesebb az általam kedvelt női karakterek száma, mint a fiúké, és elgondolkodtam, ez miért is van. De ha már így alakult, eldöntöttem, összeszednem nektek azokat a női karaktereket, akiket bizony én magam is szívesen elfogadnék barátnőimnek...Mert igenis vannak még szerethető könyves főhősnők! :-)


2014. június 20., péntek

On Sai: Calderon, avagy hullajelölt kerestetik (Calderon I.)

Calderon kapitány nem mindennapi férfi. Egy jóképű, ifjú főnemes, aki eldobta a rangját egy lányért. Csakhogy a lány meghalt, így Calderon öngyilkos akar lenni. Úriember nem temetkezik hitelbe. Calderon másodkapitányi állást szeretne egy űrhajón, hogy egy kényelmes urnára gyűjtsön, de döbbenetére a kapitányi munkakört kapja meg. Vajon miért sóz rá a Flotta egy hatalmas űrcirkálót, amit nem tud vezetni? Milyen Játszma folyik körülötte? Mit kavarnak a nemesek a háttérben? És mit kezdjen Tainával, a csinos japán kadétlánnyal, akiből árad a narancsillat? És aki a parfüm per légköbméter arányt is képes kivizsgálásra felterjeszteni? Taina szamuráj családok leszármazottja, és ugyanúgy űzi a Játékot, vagyis más manipulálását, mint Calderon. Bármit megtenne, hogy az űrben maradhasson, hiszen odahaza nagyapja már férjet keres számára. A lány útmutatást kér az Ősanyáktól, de a jóskövek veszélyre és halálra figyelmeztetik. Mire rájönnek, mi folyik a háttérben, csak önmagukra számíthatnak, és a kettejük között kialakult érzékeny kötelékre. Vajon elég jó játékosok, hogy szavak nélkül is megértsék egymást? És Taina elég ügyes ahhoz, hogy a kapitányt rávegye a túlélésre?




Akárhányszor belekezdtem egy sci-fi regénybe, nem tudtam végigolvasni. Pedig tényleg próbáltam! De egyszerűen annyira untatott, annyira nem kötött le, hogy úgy döntöttem, fel is hagyok ezzel a műfajjal. Aztán rátaláltam a könyvre, és elolvasgattam róla a véleményeket... Rengetegen hasonló hozzáállásúak voltak a regény kezdete előtt, mint én, és mégis tetszett nekik. Elgondolkodtam, vajon mi is ehet ebben a regényben olyan különleges, hogy olyan sokakat elbűvölt? És ráadásul sci-fi...Mindegy, várólistára tettem, gondoltam, ha egyszer a kezembe akad elolvasom. Aztán a könyvtárban kóborolva ott árválkodott a polcon, gondoltam teszek vele egy próbát, miért is ne? Belekezdtem. Aztán egyszer csak azon kaptam magam hogy olvasom, olvasom, és nagyon nem akaródzott letennem...

2014. június 16., hétfő

Helena Silence: Enigma

A szülei halála után Lena Wall a bűntudatban fuldokolva utazik sosem látott nagybátyjához, hogy új életet kezdhessen. Mélyen magába zárja a titkot, amely fokozatosan felemészti: képes lett volna megakadályozni a tragédiát, ha hallgat az álmaira. A meggyötört lány nem tud felejteni, amit csak súlyosbít feltartóztathatatlanul éledező képessége, mely örökre az őrületbe taszíthatja. Megtagadja önmagától az emberi érintés melegét, mert retteg a következményektől, de új gondviselője ráébreszti, nem kell többé rácsok mögé bújnia. Lena lassanként erősebb lesz, és igazi érzővé válik. Egyetlen érintéssel belelát múltba, jelenbe, jövőbe. Biztos támaszra, barátra lel, majd ott, ahol nem is képzelné, a szerelem is rátalál.
Sokáig úgy tűnik, minden egyenesbe jön, de aztán történik valami.
Egy kisfiú sikolya töri meg az erdő csendjét. Lena iszonyúan fél, de elhatározza, soha többé nem hagyja, hogy a szeretteit baj érje. Ha kell, a saját élete árán is megvédi az övéit.








Lena érző. Ez annyit jelent, hogy ha bárkit vagy bármit megérint, már ismeri annak a dolognak általában a gondolatait, a múltját, a esetleg a jövőjét, is. A lány ezért megtagadja magától az érintést, és igyekszik elzárkózni a képessége elől. Szülei halála azonban mindent felborít. A lány magát hibáztatja a történtekért, a tetejébe pedig sosem látott nagybátyjához kell költözne, aki szintén rejteget titkokat...

2014. június 11., szerda

A Szépség és a Szörnyeteg - film (Lea Seydoux és Vincent Cassel)

Valamikor a XIX. század elején járunk. Egy jómódú tengeri kereskedő vállalkozása hirtelen csődbe jut, így a fényűző palotából kénytelen egy vidéki majorba visszavonulni. A hat gyermekét egyedül nevelő apa mindent megpróbál sorsuk jobbra fordítása érdekében megtenni, de hiába. Egy, a városban tett fárasztó, és sikertelen útja során az erdőben hazafelé menet véletlenül egy rejtélyes kertbe téved, ahol egy szál rózsát tép le legkedvesebb gyermeke, a legkisebb lánya számára. Ártatlannak tűnő cselekedetével azonban magára haragítja a kert, és a hozzá tartozó romos kastély titokzatos urát. A Szörnyeteg a letépett rózsáért cserébe az apa életét követeli. A család legifjabb leánya, önmagát hibáztatva a balszerencséjük miatt, magára vállalja az ítéletet, és otthonról megszökve önként veti magát a Szörnyeteg karjaiba. Csakhogy a kínok és a halál helyett valami egészen más vár rá: minden este csodaszép ruhákban a Szörnyeteg dúsan terített asztalánál vacsorázik a kastélyban. A napok múlásával, ahogy minél jobban megismeri a Szörnyeteget, annál inkább bizalom alakul ki közöttük. A lány álmaiban felsejlenek a Szörnyeteg múltjának darabkái, s lassan összeáll ezekből az egykor jóképű és kedves herceg igaz története. A Szépségre hárul a feladat, hogy bátorságával felülemelkedjen a veszélyen, és kimentse a herceget a gonosz varázslat hatása alól.






Édesanyámmal borzasztó nagy Szépség és a szörnyeteg fanok vagyunk, imádjuk a Disney-féle változatot, így természetes volt, hogy ezt is együtt megyünk megnézni. (Vagy legalábbis nekem, az ő figyelmét a filmre meg én hívtam fel, de ez már részletkérdés.)
Bevallom, nem nagyon láttam még másféle változatban ezt a szép mesét, így igazán viszonyítási alapom se volt, de így a film megnézése után, habár nem teljesen azt kaptam, amit vártam, mégsem bántam meg, hogy megnéztem.

2014. június 8., vasárnap

Abbi Glines: Ha az enyém lennél (A Vincent fiúk I.)

„Volt Beau-ban valami rossz, ami vonzott. Mi ütött belém? Miért akartam annyira vétkezni?” Ashton kezd belefáradni, hogy folyton a jó kislányt kell adnia; alkalmazkodni szülei és barátja, Sawyer Vincent elvárásaihoz. A fiú maga is a tökéletesség élő szobra, a gimnázium bálványozott élsportolója, minden lány álma. Ám amikor elmegy nyaralni a családjával, Ashton szeme megakad udvarlója unokafivérén, Beau-n. Nála szexisebb srácot életében nem látott, és bár a fiú, a kisváros rossz hírű fekete báránya, végzetesen vonzódik hozzá. Beau a testvéreként szereti Sawyert, ezért százszor is meggondolja, mielőtt nyitni merne a tabunak számító Ashton felé. Igyekszik is távol tartani magát tőle, noha kislánykora óta szereti. Mikor azonban Ashton fel akarja eleveníteni a gyerekkori barátságot Sawyer távollétében, Beau tudja, hogy nemet kellene mondania. Egyikük sem szeretne fájdalmat okozni Sawyernek, ám minél inkább igyekeznek kerülni egymást, annál hevesebb lesz a vonzalmuk. Aminek egyre nehezebb ellenállni…






Tudni kell rólam, hogy borzasztóan rühellem a szerelmi háromszögeket, valahogy jobban kedvelem, ha a gerlepár inkább egymással civakodik, nem pedig valaki miatt, de úgy látszik én is változom...

Sawyer Vincent tökéletes. A sportban nagy reményeket fűznek hozzá, emellett udvarias, figyelmes, tökéletes úriember. Ashton Gray igyekszik, hogy méltó legyen a fiúhoz, ő is arra a "tökéletességre" törekszik, ami a lány szerint méltó a Sawyerhez, holott a "benne élő rossz" egyre jobban készül a felszínre törni. És a tetejébe megjelenik Beau Vincent is, Sawyer unokatestvére, a város fekete báránya, és Ashton választás elé kerül: továbbra is feleljen meg az elvárásoknak, vagy Beau oldalán merjen végre annyi év után önmaga lenni?

2014. június 1., vasárnap

Kiera Cass: The Selection - A Párválasztó (A Párválasztó I.)

Harmincöt lány. Egy korona. Egy lehetőség, ami az életben csak egyszer adódik. A Párválasztóban részt vevő harmincöt lány számára ez életük legnagyobb esélye. Egy lehetőség arra, hogy kiszabaduljanak abból az életből, amibe beleszülettek. Hogy belépjenek egy világba, amiben csillogó ruhákat és felbecsülhetetlen értékű ékszereket hordanak. Hogy palotában lakjanak és a csodás Maxon herceg szívéért vetekedjenek egymással. America Singer számára azonban kész rémálom Kiválasztottnak lenni. Azt jelenti ugyanis, hogy hátat kell fordítania titkos szerelmesének, Aspennek, aki egy alsóbbrendű kasztba tartozik. El kell hagynia az otthonát, hogy beszálljon az ádáz küzdelembe egy koronáért, amire nem is vágyik. Egy palotában kell élnie, amit a lázadók erőszakos támadásai fenyegetnek állandóan. Aztán America megismeri Maxon herceget. Lassan megkérdőjelezi addigi terveit, és rádöbben arra, hogy az élet, amiről mindig is álmodott, talán köszönő viszonyban sincs a jövővel, amit korábban még csak el sem képzelt volna.








Régóta szerettem volna már elolvasni ezt a könyvet, ugyanis rengeteg dicséretet, jó kritikát olvastam róla, és persze engem is elbűvölt a mesés borító.
A távolabbi jövőben járunk már, az Egyesült Államok immár Illea néven működik, kasztrendszerekkel, egészen az egyesektől a nyolcasokig. Az egyes kasztokban élők a királyi család, a nyolcasokban pedig a nincstelenek, mai szóval leginkább a hajléktalanok és hasonló szegénység lakik. A hercegeknek feleséget kell találniuk, amit a Párválasztó nevű "játék" keretében rendeznek meg. Ezáltal az országból kiválasztanak harmincöt lányt, kaszttól függetlenül, akik száma először tízre csökken, ők bekerülnek az Elit tagjaiba, akik közül a herceg végül kiválasztja az Igazit, akit végül feleségül is vesz. De mi van, ha az egyik lány nem ezt szeretné?
Főhősnőnk, America, bár kasztja szerint ötös, mégsem szeretne "kiszabadulni" onnan. Szerelme, Aspen, egy hatos, akivel már a közös jövőt tervezgetik. Aspen unszolására a lány azonban mégis jelentkezik a Párválasztóba, és egy csúnya összeveszés miatt végül - szerelmét hátrahagyva - el is megy. America megismeri Maxon herceget, és kiderül, talán mégsem olyan felszínes és unalmas a herceg, ahogyan America azt képzelte...

2014. május 19., hétfő

Robin LaFevers: Gyilkos kegyelem (A halál szépséges szolgálólányai-trilógia I.)

A késő tizenötödik században Mortain, a halál istene, kiválasztja a fiatal Ismae-t, hogy legyen a szolgálója és orgyilkosa. Egy távoli szigeten álló kolostorban a többi hozzá hasonló lánnyal együtt megtanulja a ravasz hadviselés és nőies művészetek minden fortélyát, így semmi nem akadályozhatja abban, hogy teljesítse küldetését, és végrehajtsa a halál istenének parancsait.
A kolostor a válsággal küzdő bretagne-i udvarba rendeli a lányt, ahol a gyanakvó nemes, Gavriel Duval szeretőjének szerepét kell eljátszania. Ismae-nek itt meg kell tapasztalnia, hogy nincs felkészülve nemcsak az intrikák és árulások játszmáira, hanem a szívét fenyegető új érzelmekre sem. Képes lesz elhárítani a hercegségre leselkedő veszélyt? Fel tudja deríteni az árulónak hitt Duval valódi szándékait? Mert hogyan tölthetné ki a Halál bosszúját egy olyan emberen, aki – bármennyire küzdött ellene – meghódította a szívét?







Nagyon régóta szerettem volna már elolvasni a könyvet, szinte csak jókat hallottam róla. Nem beszélve arról, hogy imádom a történelmet, a fantasyt meg pláne. És akkor kapok egy fantasyval átitatott történelmi regényt? Naná, hogy el kell olvasnom!

Már az első mondattól kezdve rögtön tudtam, hogy mire számítsak: nem egy habos-babos ruhákkal és bálokkal teli könyvre.

2014. május 12., hétfő

A.O. Esther: Az Életfa (Összetört glóriák III.)

Az Összetört glóriák harmadik kötetében – az Életfában – a Szent Kőris titkos átjáróján át a Pokolba visz az út, ahol Sophielt, Arielt és Urielt erőszakkal tartják fogva a boszorkányok, hogy testüket megszállva feljussanak az élők világába. Arshamon, Nastrod ura ugyanis mindent elsöprő háborúra készül, és bár az angyalok erőnek erejével küzdenek ellene, végül mégis csak sikerül a legerősebbek egyikét megszállnia, aki úgy ismeri a Mennyországot, akárcsak a tenyerét. A fenti, békés világok alkonya közeledni látszik…












Az előző rész utáni kellemes csalódásom után úgy döntöttem, mindenképpen tovább fogom követni Eszter angyalainak sorsát, és még mindig áldom magam, hogy nem hagytam abba az első résznél a sorozatot, ugyanis ez a rész tetszett eddig a legjobban.
Ebben a részben angyalainknak a pokolba kell átélniük kalandjaikat, ugyanis Diril, a gonosz és nagyhatalmú boszorkány, Sophielt és két társát Arielt, és Urielt fogva tartva igyekszik a pokol urához, Arshamonhoz, hogy egyezséget kötve átadja nekik az angyalokat. Természetesen ezt sem Elijah sem Gabriel nem nézi tétlenül, és az Életfán, a Szent Kőrisen keresztül a lány után mennek. Időközben ketté kell válniuk, azonban Elijahoz megérkezik a felmentő sereg, három angyaltársa személyében. Így immár Elijah, Bardo, Ramodiel és Lamachael indulnak megmenteni a három angyalt, miközben Gabrielt is foglyul ejtik....

2014. május 4., vasárnap

Karen Rose: Érints meg

Chicagóban, egy fagyos márciusi éjjelen egy fiatal nő leveti magát huszonkét emelet magasból. Aidan Reagan nyomozó a tragédia helyszínén találkozik először Tess Ciccotellivel, az áldozat pszichiáterével, aki egy rejtélyes hívásra sietett a betegéhez. Aidan keserű előítéletektől hajtva azt igyekszik bebizonyítani, hogy Tess üldözte halálba a nőt. Eközben újabb furcsa öngyilkosságok történnek, és a nyomok mind Tesshez vezetnek. Levelek. Ujjlenyomatok. Telefonüzenetek. Morbid fényképek. Ám különös módon, ahogy gyűlnek a bizonyítékok, Aidan lassan arra a meggyőződésre jut, hogy Tess mégis ártatlan. A pszichiáter pedig egyre jobban retteg arctalan, névtelen – és halálos – ellenségétől. És ahogy szorul a hurok Tess nyaka körül, úgy válik egyre világosabbá, hogy a megoldást a múltban kell keresniük, és sokkal több minden köti őket össze, mint gondolták volna.
Karen Rose világhírű sorozata a romantikus thriller műfajának legjobbja, az írónő majd minden könyve bestseller, olvasói világszerte lelkesen várják az újabb torokszorítóan izgalmas regényeket.




Még év elején úgy döntöttem, szeretnék több műfajban is olvasni, barangolni, hiszen kell a változatosság. Első ilyennek a krimit választottam, aminek megvalósításához Karen Rose könyvét szemeltem ki. És meg kell mondjam, ha a többi krimi is csak fele ennyire jó, akkor valószínűleg kicsit "mélyebbre ások" ebben a műfajban.

2014. április 19., szombat

J. Sterling: The perfect game - A hibátlan játék

Nem így és nem ezt akarták.
És mégis…
Két fiatal, Cassie Andrews és Jack Carter kezdi meg tanulmányait a főiskolai előkészítőn. Amikor Cassie megismeri az emelkedő csillagú baseballreménységet, Jacket, határozott szándéka, hogy nagy ívben elkerüli ezt a beképzelt fölényes alakot. Ám Jack egészen másképp képzeli: randizni akar a lánnyal.
Mindketten sérült lelkűek, tele bizalmatlansággal, félnek kitárulkozni a másik (és önmaguk) előtt, és így vágnak bele ebbe az érzelmi utazásba, amely a szerelemről és a megbocsátásról szól. De a hosszú út végén talán meg lehet ragasztgatni az összetört szíveket…
Mert az élet néha durva és kegyetlen, mielőtt gyönyörűvé válna…







Nem így és nem ezt akartam.
És mégis...
elolvastam. Végigszenvedtem. És megbántam. Soha többé nem akarom látni ezt a könyvet. Még képen se. Mert az, ami ebben a könyvnek nevezhető papírhalomban volt, az se nem történet, se nem karakterek, se nem fordítás.

2014. április 10., csütörtök

Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet (Csak lélegezz! - trilógia I.)

Weslynben, a connecticuti gazdag városban, ahol a lakosság többségének az a legfőbb gondja, hogy milyen benyomást kelt, és kivel előnyös mutatkozni, Emma Thomas a legszívesebben átváltozna levegővé, de addig is rögeszmésen ragaszkodik a tökéletesség látszatához: úgy öltözik, hogy senki se lássa rajta a zúzódásokat, nehogy kiderüljön, mennyire távol esik a tökéletességtől az élete. Egy napon váratlanul beköszönt a szerelem, amelynek hatására Emma kénytelen tudomásul venni a saját értékét, bár ez azzal fenyegeti, hogy kiderül a titok, amelyet olyan kétségbeesetten takargat… Egy lány története az életet megváltoztató szerelemről, a leírhatatlan kegyetlenségről, és a törékeny reményről. A Reason to breathe a nagy kritikai elismerést aratott Breathing-sorozat első kötete.






Talán még soha nem éreztem ilyen nehéznek, hogy leírjam a véleményem egy könyvről, mint most. Egyszerűen felkavart, megdöbbentett, elképesztett, ugyanakkor volt olyan, hogy meg is nevettetett, és csak mosolyogva olvastam.
A történet szerint Emma tizenhat éves fiatal lány, akit nagynénje Carol, és nagybátyja, George nevel. A lány sportol, jól tanul, és igyekszik láthatatlan lenni, ugyanis, bármennyire is szeretné nem úgy feltüntetni, horzsolás nyomokat visel a karján, többször az arcán, sőt alkalmanként a hátán is...
Bizony, jól gondoljátok. Emmát otthon bántalmazzák.

2014. április 6., vasárnap

Jenny Downham: Amíg élek

Előbb-utóbb mindenki meghal – mindannyian tudjuk.
A tizenhat éves Tessa, akinek csupán hónapjai vannak hátra, talán mindenki másnál is jobban tudja.
De van egy listája: felsorolta azt a tíz dolgot, amit még meg akar tenni, mielőtt meghal. Az első helyen a szex áll. Lehetőleg még ma.
De nem mindig könnyű elérni, amit az ember akar, és amit akar, nem mindig esik egybe azzal, amire szüksége van. És néha a legváratlanabb dolgok lesznek a legfontosabbak.
Felemelő, életigenlő és boldog – ez a rendkívüli regény azzal ünnepli az életet, hogy szembenéz azzal, milyen valójában a halál.
A regényből Now is Good címen angol film készült, amelynek főszerepét Dakota Fanning játssza.











Pillanatok. Ebből áll az életünk. Most bizonyára mindenkinek eszébe jutott egy, igaz? Most képzeljük el, mennyi pillanat vár még ránk az életben. Mennyi felfedeznivaló, mennyi élmény, mennyi újdonság, mennyi öröm...Gyakran elfelejtjük ezeket, igaz?
Pedig olyan sokat tudnak jelenteni ezek a kis dolgok. És mégis, néha, vagy inkább legtöbbször képesek vagyunk figyelmen kívül hagyni őket. Csak a problémáinkkal foglalkozunk, csak a rosszal. És ilyenkor végig sem gondoljuk, hogy mennyi szép is van az életben.
És akkor most gondoljunk bele abba, hogy tudjuk, hogy ezek a pillanatok nem fognak már sokáig tartani. Képzeljük el azt, hogy tudjuk, mikor nem fogunk már élni...
Nehéz, ugye?

2014. március 30., vasárnap

Jennifer L. Armentrout: Obszidián (Luxen I.)

Amikor – éppen az utolsó középiskolai évem előtt – Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem, hogy vastag tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült.
Aztán a srác megszólalt.
Daemon dühítő. Beképzelt. Pofoznivaló. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De aztán, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon egyetlen intéssel szó szerint megfagyasztotta az időt – akkor valami történt. Valami váratlan.
A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem.
Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint Las Vegas főútja. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam.
Mármint ha nem ölöm meg addig én magam…




Elmesélném a történetem ezzel a könyvvel.
Emlékszem, ezt a könyvet még akkor néztem ki magamnak, amikor böngésztem az angol regények között. Tudom, hogy már akkor elvarázsolt ez a gyönyörű borító, és éreztem, hogy ezt a könyvet nekem el kéne olvasni, még úgy is, hogy a hiányos angoltudásommal nem sokra mentem volna a fülszöveg elolvasásával, így tulajdonképpen azt sem tudtam, mi a tartalma, mégis érdekelt. Nagy sajnálatomra akkor még nem jelent meg magyarul, így szinte feledésbe is merült...Amikor is megláttam a Könyvmolyképző megjelenései közt! Képzeljétek csak el, mennyire boldog voltam én akkor. Egyetlenegy könyvet nézek ki angolul, és az is megjelenik!
Aztán szép lassan, ahogy telt-múlt az idő, a könyv megjelent, mindenki olvasta, mindenki imádta, én pedig...nem is tudom. Valahogy úgy voltam vele, hogy ha majd egyszer beszerzem, elolvasom. Nem ösztönöztek arra a jó kritikák, hogy kezem lábam törjem érte, nem izgattak az iszonyú jó kis idézetek, amikbe néha napján bele-bele futottam.
Persze nem mondom, hogy teljesen közömbös maradtam a könyv iránt; csak úgy voltam vele, hogy annyi tucatkönyvet olvastam már, és erre is azt véltem, hogy olyan. Hát tévedtem.

2014. március 22., szombat

A beavatott - a film

Soha életemben nem írtam még filmről véleményt, sőt, ritkán tudok beleszólni még szóban is egy-egy film kritizálásába vagy dicsérésébe, ugyanis tudni kell rólam, hogy nem vagyok egy film őrült, sőt ritkán van olyan velem, mikor egy film annyira leköti a figyelmem, hogy végig bírjam ülni. És ha még véleményt is kellett  volna mondanom, körülbelül csak annyit tudtam volna hozzászólni hogy "hát ez jó volt", és ezzel ki is merült a szókincsem filmkritika terén. De mikor az ember megtudja, hogy az egyik legnagyobb kedvenc könyvéből filmet csinálnak, amit le is vetítenek szinkronosan!, és még lehetősége is nyílik arra, hogy moziban megnézze, az úgy gondolom, többet érdemel annál, hogy "jó". Vagy inkább, ha már itt tartunk, "nagyon, nagyon, sőt, iszonyúan jó". 






Tartalom:  Beatrice Prior (Shailene Woodley) a nem túl távoli Chicagoban él, ahol a társadalom öt csoportra tagolódik, melynek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Az emberek rájöttek, hogy a világban dúló háborúkért nem politikai ideológia, vagy vallási meggyőződés, hanem a személyiségben rejlő rosszra való hajlam okolható. A csoportok célja, hogy az emberekből kiirtsák azokat a tulajdonságokat, amik előidézhetnek egy újabb konfliktust. Az év egy bizonyos napján a 16 éveseknek el kell dönteniük, hova akarnak tartozni: a Bátrakhoz, az Őszintékhez, az Önfeláldozókhoz, a Barátságosakhoz, vagy a Műveltekhez. Egyetlen döntés, amely örökre megváltoztathatja sorsukat.
Beatrice a vizsga során szembesül különleges képességével: az Elfajzottak közé tartozik, akik egyetlen csoportba sem sorolhatóak. Egy szabályok uralta világban azonban ez a legveszélyesebb dolog, ami egy fiatallal történhet: ha kitudódik, az egyet jelent a halállal. A több hetes beavatása során számos félelmével, gyengeségével kell szembesülnie a fiatal lánynak, miközben titkolnia kell valódi kilétét. Amikor rájön, hogy az Elfajzottakat végleg ki akarják iktatni, olyan tettre szánja el magát, amely mindenki számára meglepetést okoz.


2014. február 22., szombat

J. A. Redmerski: A soha határa (A soha határa 1.)

Camryn Bennett még csak húszéves, de azt hiszi, pontosan tudja, milyen lesz majd az élete. Ám egy vad éjszaka után az észak-karolinai Raleigh legmenőbb belvárosi klubjában ismerősei és önmaga elképedésére úgy dönt, otthagyja megszokott életét, és elindul a vakvilágba. Egy szál táskával és a mobiltelefonjával felszáll egy távolsági buszra, hogy megtalálja önmagát – és helyette rálel Andrew Parrish-re.
A szexi és izgató Andrew úgy éli az életét, mintha nem lenne holnap. Olyan dolgokra veszi rá Camrynt, amilyenekre a lány sosem hitte magát képesnek, és megmutatja neki, hogyan adja meg magát a legmélyebb, legtiltottabb vágyainak. Hamarosan ő lesz Camryn merész új életének központja – olyan szerelmet, vágyat és érzelmeket kelt, amilyeneket a lány korábban elképzelni sem tudott. De Andrew nem árul el mindent Camrynnak. Ez a titok vajon örökre összehozza őket – vagy mindkettőjüket elpusztítja?












Ez volt az a könyv, amit mindenki szeretett, én mégsem akartam elolvasni. Biztos voltam benne, hogy utálni fogom, hogy idegesíteni fog, kicsit mint a Gyönyörű sorscsapásnál. Még a fülszöveg sem volt szimpatikus. Azután ez volt az a könyv, amit mikor megláttam, mégis kikölcsönöztem a könyvtárból. Ne kérdezze senki hogy miért, magam sem tudom megmondani, mi volt ennek az oka. Ennek ellenére hihetetlenül kellemes csalódás ért, és egy csodálatos könyvélménnyel lettem gazdagabb.

2014. február 13., csütörtök

Valentin napi könyvajánló - romantikusoknak, és nem romantikusoknak

Mivel holnap itt a Valentin nap, és úgy sejtem, sokan égnek lázban a szerelemtől, és hasonlók, gondoltam összeszedek pár könyvet azoknak, akik a holnapi napjukat a romantikának szentelik, és olyanoknak is, akik már csak azért is tiltakoznak ez ellen a nap ellen, és szívesen olvasnának valami antiromantikus könyvet. :-) (A címekre kattintva elolvashatjátok a véleményem a könyvekről)

2014. február 9., vasárnap

A.O Esther: Hívogat a fény (Összetört glóriák 2.)

Noha Sophiel teljesítette első küldetését, az Égiek újabb feladattal bízzák meg: fel kell kutatnia a Mindenség Térképét, mielőtt avatatlan kezekbe kerülne. A háromdimenziós térkép a titkos átjárókat rejti, amelyek összekötik a Földet a Mennyországgal és a Pokollal. A Sors azonban újra közbeszól és Sophiel angyal létére megbetegszik: teste lassan, de megállíthatatlanul fénnyé kezd válni, és a lány megkezdi a versenyfutást az idővel.
















Kicsit csalódott voltam az első rész után, és noha többen is mondták, hogy a következő részek már sokkal jobbak lesznek, én mégis tartottam tőle, mert nagyon szerettem volna szeretni ezt a sorozatot, és az első rész után láttam is benne lehetőségeket, de féltem, hogy ismét nagyot koppanok.
De szerencsére nagyon kellemesen csalódtam.
Az első rész ott ért véget, hogy Sophielnek sikerült teljesítenie küldetését, és kiszabadította az elveszett lelkeket, azonban a Mágus rájuk talált, mielőtt Joshuával elmenekülhettek volna. A Mágus segítségül hívja három boszorkány nővérét, Dirilt, Lanazirt és Rashant, hogy segítsenek, miután a vénember elvesztette erejét a lelkek Mennybeszállásval.
Fogjul ejtik Joshuát, és a kisfiú életéért cserébe Sophiel angyali nyakékét követelik, ami nélkül a lány nem maradhat a földön, a teste fokozatosan fénnyé válik.
Az egyre gyengébb angyalnak azonban új feladata van: meg kell találnia a Mindenség Térképét, mielőtt olyanokhoz kerül, akik pokoli céljaikra használnák fel.

2014. január 31., péntek

Sarah Dessen: Tökéletes

Jason tökéletes. A zárkózott, maximalista Macy is az akar lenni, ezért jár a fiúval. De létezik-e tökéletes ember, és egyáltalán jó-e hibátlannak lenni? Macy sokáig úgy érzi, a válasz igen. Ezen a nyáron azonban megismerkedik egy egyáltalán nem tökéletes csapattal: a Wish partiszervíz fiatal munkatársaival. Ez a barátság és az új szerelem a büntetett előéletű, de jóravaló és művészi hajlammal megáldott Wesszel felszabadítja, boldogabbá teszi, s átértékelteti a lánnyal egész addigi életét, kapcsolatát „tökéletes” édesanyjával. Végre elkezdheti feldolgozni imádott apja halálát is, amiért alaptalanul felelősnek érzi magát.















Senki sem tökéletes. Ezt mindannyian jól tudjuk. De vajon, mit jelent ez igazából? Mi az, hogy tökéletesnek lenni? És legfőképpen miért? 

Macy másfél évvel ezelőtt ott volt, mikor az apja meghalt. A szeme láttára történt a dolog, ami megváltoztatja a lányt. Felelősnek érzi magát, és elhatározza, tökéletes lesz, és tökéletes életet fog élni, elfedve ezzel a gyászt, és megfelelve ezzel édesanyjának, aki a munkájába temetkezve próbálja feldolgozni a történteket. Egy ideig ez sikerül is.
Egy "tökéletes" fiúval jár, aki zseni, megfontolt, higgadt. Ezért a lány is jól tanul, az élete monoton és egyhangú. Azonban az egyik este minden megváltozik, amikor a lány édesanyja felbéreli a Wish partiszervíz csapatát. Macy teljesen meglepődik, mert ezek az emberek egyáltalán nem tökéletesek.
Megismerkedik a sebhelyes arcú Kristyvel, a kissé duci Berttel, a monoton Monicaval, akinek a szókincse látszólag három egyszavas mondatból áll, a mindig szétszórt és terhes Deliával, és a szobrász, büntetett előéletű Wessel. Ugye hogy nem a legtökéletesebb csapat?
Azonban Macy maga is meglepődve látja, hogy mennyire jól érzik magukat a legnagyobb káosz kellős közepén, hogy milyen szívesen dolgoznak, és hogy milyen kedves emberek, anélkül is, hogy bárki tökéletes próbálna lenni. Pedig a lány a tökéletességével pont erre próbál törekedni. Vagy lehet, hogy nem jó oldalról közelítette meg a dolgokat?

2014. január 28., kedd

Nyáry Krisztián: Így szerettek ők (Így szerettek ők 1.)

Nyáry Krisztián néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, majd a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, azóta kommunikációs tanácsadóként dolgozik. Vezetett pr-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, volt állami szervezet kommunikációs igazgatója, de a hobbija az irodalomtörténet maradt. 2012 elején barátai szórakoztatására kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelmi életéről szóló képes etűdjeit, amivel néhány hónap alatt nagy népszerűségre tett szert. A barátoknak szánt bejegyzésekből mára több mint tizenötezer olvasót vonzó kulturális ismeretterjesztő sorozat lett. A szerző célja, hogy a tankönyvi életrajzok papírmasé figurái helyett a valós, izgalmas, de kevesek által ismert párkapcsolati történetek felidézésével szerethető, hús-vér embereket mutasson be, és ezzel kedvet csináljon a művek olvasásához.
40 történet Petőfitől Vas Istvánig, Benedek Elektől Szabó Magdáig, múzsákról, megcsalt szeretőkről, örök hűségről és a szerelem sokféle arcáról.








Mind tudjuk, kik ők. Mind ismerjük őket irodalomóráról, egy-egy regény kapcsán, vagy csak mert egyszerűen érdekesnek találtuk a személyüket, és utánuk néztünk. Ki mennyire, milyen mértékben, de mindenki hallott már róluk. Tanultunk az életükről, műveikről, esetlegesen átvészelt szenvedéseikről, múzsáikról, szerelmeikről, akikről a sok csodálatosan szép szerelmes vers vagy híres regény egyik karaktere született, és egyszerűen csak róluk: az írókról.
Mikor irodalom óra van, mindig iszom a tanárnő szavait, annyira érdekelnek, és érdekesnek találom ezt a témát. Így hát, mikor az irodalomtanárnőmtől kölcsönkaptam ezt a könyvet, (akinek ez úton is nagyon köszönöm) nagy lelkesedéssel vetettem bele magam, és ismertem meg kedvenc költőim szerelmi életét.

2014. január 25., szombat

Stephanie Perkins: Anna és a francia csók

Anna nagy várakozással tekint végzős évének kezdete elé atlantai középiskolájában, ahol van egy remek munkája, egy hűséges legjobb barátnője, és egy alakulófélben levő, ígéretesnek tűnő kapcsolata. Így aztán eléggé elkeseredik amiatt, hogy Párizsba kell költöznie egy bentlakásos iskolába – egészen addig, amíg ott nem találkozik Étienne St. Clairrel, aki okos, sármos, gyönyörű, szóval tökéletes… lenne, ha nem volna foglalt. De a Fények Városában a vágyak valahogy mindig utat törnek maguknak. Vajon a szerelmes majdnem-ek éve a hőn óhajtott francia csókkal ér véget? Stephanie Perkins a romantikus feszültséget mindvégig sistergőn, a vonzalmat pedig magas hőfokon tartja debütáló regényében, amely garantáltan megbizserget minket a fejünk búbjától a lábujjainkig és megolvasztja a szívünket.












Van olyan, mikor az ember csak egy kis kikapcsolódásra vágyik. Valami olyanra, amiről úgyis sejti (najó, tudja) hogy mi lesz a vége, mégis együtt izgul főszereplővel, együtt szomorodik el vele, és vele együtt éli meg élete legboldogabb pillanatait. Valami olyanra, ami fiatalos, romantikus, ám azért mégis van mondanivalója, de egy percig sem próbál több lenni, mint ami. Az Anna és a francia csók pontosan egy ilyen könyv.

2014. január 24., péntek

Környezetváltozás...:)

Mivel úgy gondoltam, itt az ideje, hogy a karácsonyi style-t kicseréljük, úgy döntöttem, változtatok. Viszont most már szerettem volna egy "állandó" külsőt, olyat ami nem változik sem évszak, sem semmi szerint, hanem az lesz a blog egyedi és mindenkori külseje.
Arra gondoltam, hogy habár a blog címe *moncsiuniverzuma* , valahogyan a külső mégsem tükrözi azt. Így hát szerettem volna valami olyat, ami kifejezi az én saját világomat, a fantáziámat, azt, hogy ti is lássátok, hogy talán néha kicsit álomvilágban élek. Rá is találtam erre a gyönyörű képre, és rögtön tudtam, hogy igen, ez lesz az. :))
Lett a blognak egy angyalkája is, őt oldalt láthatjátok. :) Olyan kis bájos nem? :))) Oké, befejeztem.
Hogy illeszkedjen a háttérhez, egy kicsit be is lilultam, nekem tetszik, remélem nektek is. Valamint oldalt fel vannak sorolva azok a blogok, akiket én olvasok, szeretek, és adok a véleményükre. Ez folyamatosan bővülni fog, mindenesetre érdemes benézni. :-)
A címkék pedig segíthetnek könnyebben eligazodni a bejegyzések között. Sort kerítek arra is, hogy a régebbi bejegyzéseken is legyenek cimkék.
Egy kicsit a jövőbeliekről:
Magam sem gondoltam volna, de végre adódott egy kis szabadidőm (igazából itthon gyengélkedem), úgyhogy volt időm ugye a külső változtatását megcsinálni, valamint most már lógok egy pár véleménnyel, így igyekszem azokat is pótolni. Valamint február-március körül szeretnék indítani egy rovatot vagy nevezhetnénk bárminek, de erről majd egy kicsit késöbb. A lényeg, hogy az olvasáshoz mindenképpen kapcsolódik, remélem, tetszeni fog nektek, bár még a kivitelezéssel vannak gondok, ez még szervezés alatt áll, mindesetre nagyon remélem, hogy tetszene és tetszeni fog nektek az ötlet.
Lement a felvételi, gyúgyuló félben is vagyok, úgyhogy mostantól valószínűleg többet leszek, elnézést az inaktivitásom miatt, de ez most fontos volt.
Hamarosan jön a véleményem az Anna és a francia csók-ról, az Így szerettek ők-ről, a Vámpírakadémia ötödik részéről, valamint Sarah Dessen: Tökéletes című könyvéről, amit éppen most olvasok, és nagyon tetszik. :)
Remélem továbbra is velem marad, aki eddig olvasott engem, és azt is, hogy sokaknak tetszik az új külső. Hamarosan...

Moncsi

2014. január 1., szerda

A.O. Esther: Elveszett lelkek (Összetört glóriák 1.)

Hiszel a végzetben? A sorsszerű szerelemben?
Az Univerzum végtelen csendjében különös fényben ragyogó üvegcsékről suttognak. Úgy tartják, az ezüstszállal lezárt parányi palackoknak közük van élethez s halálhoz, ezért angyalok ezrei szállnak alá, hogy megszerezzék a világmindenség titokzatos kincsét. Sophiel, a bájos fiatal angyal lány glóriája és szárnyai nélkül érkezik a Földre, hogy küldetését teljesítse, ám nem számol azzal, hogy a halandó léttel emberi érzéseket is kap odafentről. A félelem, a fájdalom, a kétely és a gyász ugyanúgy ismeretlen fogalom számára, mit az életre szóló barátság, a keserű féltékenység, vagy a mindent felemésztő szerelem – de vajon meg tud birkózni mindezzel az ellenséggel való küzdelem során? Képes lesz-e vakon hinni, s véghezvinni feladatát?
Elijah a Sötét Angyalok vezére, harcos katona, aki sajátosan gondolkozik a jó és a rossz fogalmáról, miközben önálló életet élő, nyolcágú lángoló ostora – szövetségesei sorait erősítve – teszi a dolgát. Kiátkozott angyalként ő a legidősebb idelent, s bár maga sem hisz benne, egy váratlan esemény folytán örökre megváltozik az élete, s ezzel létezésének értelme.
Két össze nem illő lélek – és egy elkerülhetetlen találkozás, amely alapjaiban rengeti meg a világot…




A 2014-es évet ezzel a bejegyzéssel indítanám, bár igaz, hogy a könyvet múlt évbe olvastam...:-)

Karácsonyra kaptam meg az Elveszett lelkeket, és mondanom sem kell, oda meg vissza voltam. Jó fülszöveg, ami egy izgalmas történetet ígér, és csodálatosan szép külsejű könyv, belső könyvjelzővel. Mondanom sem kell, hogy elég jó helyről indult nálam a könyv, úgy, hogy még csak el sem olvastam, annyira lenyűgözött a külső.
Olyan szempontból féltem belekezdeni, hogy hallottam erről a könyvről hideget, és meleget is. De végül is, nem csalódtam, bár azért találtam hibákat. Tetszett is a történet, meg nem is.
Kezdem azzal, ami tetszett: maga a könyv világa. De ez nagyon. Annyira sokszínű, annyira különleges. Varázsaltos.Ez a legjobb szó rá. Egyszerűen imádom az írónő fantáziáját! Annyiféle lényt, annyiféle varázslatot teremtett meg, hogy csak néztem nagyokat olvasás közben. És az is csak plusz pont nálam, hogy nem minden fekete és fehér, hanem bizony, van ami igen is szürke. Értem ezt a "jó" és a "gonosz" harcára. Mert én azt hittem, valami ilyesmiről fog szólni a könyv. De nem teljesen ezt kaptam, és ez nagyon tetszett.