Jennifer L. Armentrout: Ónix (Luxen II.)

Daemon Blackkel összekapcsolódni szívás…
Ráadásul nemrég eltökélte, hogy bebizonyítja: amit irántam érez, az nem csupán bizarr kapcsolódásunk mellékhatása, hanem valódi érzelem. Nem tudom, mit gondoljak efelől, de tény, hogy mostanában már korántsem olyan bunkó velem, mint korábban.
De nem ez a legnagyobb problémánk.
A Védelmi Minisztérium emberei körülöttünk szaglásznak. Ha rájönnek, mire képes Daemon, és főleg, hogy mi ketten összekapcsolódtunk, akkor nekünk annyi. Az iskolában felbukkanó új srác sem hiányzott. Ő is tele van titkokkal. Tudja, mi okozza a körülöttem zajló sok furcsaságot, és segítene is rajtam… de ennek súlyos ára van.
És aztán az események még vadabb fordulatot vesznek.
Láttam valakit, akit halottnak hittem. Szóljak vagy hallgassak?
Mi történt Dawsonnal? Ki árulta el?
És mit akarnak Daemonéktól – na meg tőlem – a védelmiek?
Az már biztos: Daemon Blackkel összekapcsolódni nem egy életbiztosítás.
Senki nem az, akinek látszik. És nem mindenki éli túl a hazugságokat…


Könyv adatai:
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 470 oldal
Fordította: Miks-Rédai Viktória 

Úgy látszik, ül rajtam egy olyan átok, amely megakadályozza, hogy a fantasztikus első részek után úgy tudjam szeretni a másodikokat, ahogyan azt én akarnám... Sok esetben egyszerűen nem tudják számomra azt az élményt, azokat az érzéseket nyújtani mint először, és ez sajnos itt sem volt másképpen. Azt azért nem tagadom, hogy nem volt rossz a könyv a könyv, de sokkal többet is ki lehetett volna belőle hozni.

Jennifer L. Armentrout: Obszidián (Luxen I.)

Amikor – éppen az utolsó középiskolai évem előtt – Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem, hogy vastag tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült.
Aztán a srác megszólalt.
Daemon dühítő. Beképzelt. Pofoznivaló. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De aztán, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon egyetlen intéssel szó szerint megfagyasztotta az időt – akkor valami történt. Valami váratlan.
A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem.
Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint Las Vegas főútja. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam.
Mármint ha nem ölöm meg addig én magam…




Elmesélném a történetem ezzel a könyvvel.
Emlékszem, ezt a könyvet még akkor néztem ki magamnak, amikor böngésztem az angol regények között. Tudom, hogy már akkor elvarázsolt ez a gyönyörű borító, és éreztem, hogy ezt a könyvet nekem el kéne olvasni, még úgy is, hogy a hiányos angoltudásommal nem sokra mentem volna a fülszöveg elolvasásával, így tulajdonképpen azt sem tudtam, mi a tartalma, mégis érdekelt. Nagy sajnálatomra akkor még nem jelent meg magyarul, így szinte feledésbe is merült...Amikor is megláttam a Könyvmolyképző megjelenései közt! Képzeljétek csak el, mennyire boldog voltam én akkor. Egyetlenegy könyvet nézek ki angolul, és az is megjelenik!
Aztán szép lassan, ahogy telt-múlt az idő, a könyv megjelent, mindenki olvasta, mindenki imádta, én pedig...nem is tudom. Valahogy úgy voltam vele, hogy ha majd egyszer beszerzem, elolvasom. Nem ösztönöztek arra a jó kritikák, hogy kezem lábam törjem érte, nem izgattak az iszonyú jó kis idézetek, amikbe néha napján bele-bele futottam.
Persze nem mondom, hogy teljesen közömbös maradtam a könyv iránt; csak úgy voltam vele, hogy annyi tucatkönyvet olvastam már, és erre is azt véltem, hogy olyan. Hát tévedtem.