Talán még soha nem éreztem ilyen nehéznek, hogy leírjam a véleményem egy könyvről, mint most. Egyszerűen felkavart, megdöbbentett, elképesztett, ugyanakkor volt olyan, hogy meg is nevettetett, és csak mosolyogva olvastam.
A történet szerint Emma tizenhat éves fiatal lány, akit nagynénje Carol, és nagybátyja, George nevel. A lány sportol, jól tanul, és igyekszik láthatatlan lenni, ugyanis, bármennyire is szeretné nem úgy feltüntetni, horzsolás nyomokat visel a karján, többször az arcán, sőt alkalmanként a hátán is...
Bizony, jól gondoljátok. Emmát otthon bántalmazzák.
A lány mellett szerencsére mindig ott áll legjobb barátnője Sara, aki mindig támogatja, segíti, és vigyáz rá. Ő a suli egyik legnépszerűbb lánya, ezért Emmát is igyekszik néha belevonni a társaságba, holott a lány legszívesebb láthatatlan lenne. Emma legnagyobb vágya, hogy végre főiskolára mehessen, és elhagyja ezt a számára földi poklot.
Azonban mikor felbukkan az iskola új diákja, Evan Matthews, minden megváltozik. A lány maga sem érti, miért fordul ki önmagából ennek a fiúnak a hatására, nem érti, miért ver hevesebben tőle a szíve, meg úgy általában, Evan miért is érdekli annyira. Gondolom, mindenki sejti, hogy ebből bizony szerelem lesz. :-)
Hónapok óta készülök ennek a könyvnek az elolvasására. Nem viccelek, a barátnőm még nyáron szerette volna kölcsönadni, miután kiolvasta, én viszont akkor nemet mondtam. Nem éreztem rá magam felkészültnek lelkileg. Bár...fel lehet erre egyáltalán készülni? A lényeg, hogy mostanában úgy éreztem, talán megedzettem magam annyira, hogy a kezembe vehessek egy ilyen könyvet.
Azt tudni kell, hogy távol állnak tőlem az ilyen, és ehhez hasonló könyvek, de annyian olvasták körülöttem, annyira sok jó véleményt hallottam róla, hogy úgy döntöttem, végül is belevágok. És azt kell mondjam, nem bántam meg.
A bántalmazós jelenetek először teljesen kikészítettek. Alapvetően tetszett a történet, megkedveltem Emmát, Sarat, és Evant is egyaránt, de ezek a részek egyszerűen letaglóztak. Carol egy őrült, idegbeteg nőszemély, nem is tudok rá más szót használni, nem is szeretnék. Emlékszem, legelőször, mikor túl voltam az első ilyenen jeleneten, be kellett kicsit csukjam a könyvet, visszatérni a valóságba, valami vidámra gondolni, vagy akár csak valakihez odamenni egy nagy ölelésért.Aztán a könyv végére már mondhatjuk, hogy egész jól "megedződtem", már csak majdnem könnyeztem.
A legrosszabb pedig az volt, hogy bár nem voltam biztos benne, a nagybácsi tudja-e, de biztos voltam benne, hogy legalább sejti mi is folyik körülötte, azonban mindig homokba dugta a fejét, és ez szörnyen dühítő volt.
Viszont főhősnőnk akár Evannal, akár Saraval volt, szinte mindig mosoly költözött az arcomra, és átmelengették a szívem. Szerettem, ahogyan féltik, ahogy szeretik, ahogyan gondoskodnak Emmáról.
Ezek a könyv olyan értelemben "pozitív" részei, amik hatással voltak rám, tetszettek.
Viszont el kell ismernem azt is, hogy bármennyire is felkavart, és bármilyen érzéseket váltott ki belőlem ez a könyv, volt ami nem tetszett, és amivel nem voltam maximálisan megelégedve.
Mert bármennyire is úgy gondolom, hogy ez a történet reális, gondoljunk bele, hogy valahol mégsem az. Mert én úgy érzem, de nyugodtan cáfolja meg valaki, ha tévedek, hogy a legtöbb ilyen bántalmazott gyereknek nincsen se Saraja, se Evanje, aki így vigyázzon rá.
Másrészt pedig a regény a közepe felé vett egy hatalmas fordulatot, és az addigi főszál, Emma harca Carollal, és belső vívódásai teljesen háttérbe szorultak. Illetve nem is teljesen, hisz vívódott ő, csak éppen olyan dolgok miatt, mint hogy hogyan pattintson le egy srácot, vagy hogy most mi lesz Evan és közte, és hasonlók. Nem beszélve arról, hogy teljesen kifordult önmagából, már nem volt meg az eredeti felállás, miszerint ő annyira láthatatlan akarna lenni, mint eleinte.Értem én, hogy Emmának is van élete, és hogy szembe akart szállni Carollal, de ezt ne így tegye. Azt úgy tegye, ahogyan a könyv vége felé tette.
Nekem nagyon nem jött be az a stílus, amit akkor a lány produkált, ezért kicsit ellentmondásosnak is éreztem az egész történetet, az egész karaktert. És mert sajnos a fő szál, a bántalmazás szinte teljesen háttérbe szorult, már csak egy apró kis mellékszálként volt jelen, ami néha felvillant annyira, hogy okozzon egy pár kellemetlen pillanatot, de semmi több.
És most talán gondolhatjátok, hogy ha már ennyire szeretem a romantikus könyveket, ez miért is zavar, és el is árulom: mert nem erről akartam olvasni. És mert nem így indult a történet. Szerencsére a végére ismét rájött az írónő, hogy miről is kéne írjon tulajdonképpen, és akkor már ugyanúgy tetszett, mint a legelején. A könyv vége pedig egy hatalmas függővég, igazán felcsigázott a második résszel kapcsolatban, ami hamarosan meg is jelenik, Visszafojtott lélegzet címmel.
Összességében egyszer mindenkinek érdemes lehet elolvasni ezt a regényt, mert az említett hibákon kívül bepillantást enged az élet árnyoldalaira is, és abba, hogy mi van azon a csukott ajtón túl.
Összefoglaló értékelés
Borító 5/5 - Tükrözi, hogy miről szól a regény, tetszik
Karakterek 5/4 - Kedveltem őket, de nagyon közel nem kerültek hozzám, és nem tetszett Emma totális kifordulása önmagából, de a rossz értelemben
Cselekmény 5/4 - A bántalmazós részek durvák, azonban a közepe felé átmentünk egy romantikus regénybe
Stílus 5/4 Az írónőnek viszonylag olvasmányos a stílusa, egész jól lehet haladni a könyvvel
Összességében: 5/4 - Az említett hibákon kívül tetszett, és érdemes lehet mindenkinek elolvasni egyszer, már csak azért is, hogy figyeljünk egymásra, és hogy sokunk érezze és megértse, mennyire szerencsés is valójában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése