Gustave Flaubert: Bovaryné

Abban az esztendőben, amikor nálunk még a Bach-korszak s a franciák fölött III. Napoleon császár uralkodott, egy évvel a krimi háború befejezése után és egy évvel a «kis Napoleon» ellen megkísérelt bombamerénylet előtt, szóval 1857-ben a párizsi büntetőtörvényszék előtt ült mint vádlott egy zsandármegjelenésű, de nőiesen lágyszívű, szélesvállú, lógó vörösbajszú, 36 éves úriember, akit a közerkölcsök ellen elkövetett bűnnel és vallásgyalázással vádoltak. Az úriember egy író, aki tizenegyedik éve él visszavonultan özvegy édesanyjával vidéken, Rouen mellett egy tanyán, ahol írással-olvasással «öli magát a dicsőségért, amelyben nem hisz». A neve Gustave Flaubert, s a bűn, amelyért a vádlottak padjára került – egy könyv, a Madame Bovary című híres regény. Ki ez a Flaubert? S miért híres regény a Madame Bovary?

Könyv adatai:

Kiadó: Európa

Kiadás éve: 1974

Oldalszám: 348 oldal

Eredeti cím: Madame Bovary

Fordította: Gyergyai Albert

ISBN: 9630728109

„Ej, ej, már megint azok a fránya kötelező olvasmányok!” mondja az ember, és némi szájhúzással nekifog elolvasni általában egy olyan regényt, amiről még nemigen hallott, vagy a rosszabb esetben már hallott, csupa-csupa rosszat. A kötelező olvasmányok közül számomra tipikusan a Bovaryné volt ez a fajta regény (remélem ezzel nem keltem senkiben azt az érzetet, hogy borzasztóan kulturálatlan lény pötyögi éppen a sorokat).

Amikor ilyen helyzetbe kerülök, általában megpróbálom felkelteni a saját érdeklődésem a könyv iránt. Ez azért hasznos, mert így sokkal nagyobb kedvvel állok neki egy „kötelezőnek”, hiszen már saját akaratból is érdeklődöm a könyv iránt. De erről majd egy másik posztban később. Így hát adott volt az kíváncsiságom, és végül megtettem a nagy lépést: belevágtam. És egy nagyon érdekes könyvélménnyel gazdagodtam.

Az, hogy a könyvnek mi a cselekménye, és hogy valójában miről szól, igencsak különbözik egymástól. A röviden felvázolt cselekmény annyi lenne, hogy Emma, a fiatal parasztlány korán házasságot köt Charles Bovaryval, a jó lelkű, de munkájához nem különösebben értő doktorral. A férje ugyan szereti Emmát, az asszony mégsem találja mellette a szenvedélyt és az igazi kielégülést. A számára vett boldogság azonban két férfi képében is, a gazdag és gaz Rodolphe és a még nagyon fiatal segédjegyző, Leon képében feltűnik előtte, s Emma, miközben végig az izgalmakat és a szenvedélyt kergeti, egyre inkább elsüllyed az erkölcsi romlandóság legmélyebb bugyraiba.

Ez lenne tehát a könyv lassan folydogáló cselekménye. De a Bovaryné nem az a regény, ahol csak a felszínt kapargatva, a cselekményt figyelve kell sodródni az eseményekkel: ez a regény megköveteli tőlünk, olvasóktól, hogy megtanuljunk a sorok között is olvasni. A regény zsenialitása ebben és a remekül kidolgozott karakterekben rejlik.

Ilyen jól megírt, személyiséggel, igazi lélekkel rendelkező  karakterekkel eddigi olvasmányaim során mégsem találkoztam. A Bovarynében szereplők nem is karakterek, hanem nagybetűs EMBEREK. Ebben a regényben hús-vér élőlények vannak egytől-egyig. Egyikük sem hibátlan vagy tökéletes: mindenki esendő és gyarló a maga módján. A hiteles lélekábrázolás pedig két dolgot szül: egyrészt görbe tükröt mutat nekem, az olvasónak és az egész emberiségnek. Mind morális értékeinkről, azoknak fontosságáról és az akkori és a mai társadalom hihetetlenül érdekes párhuzamairól. Másrészt akaratlanul is érzelmeket váltott ki belőlem a szereplők esendősége. Oh, nem feltétlenül szimpátiára gondolok itt: érzelmek egész skáláját éltem meg a könyv olvasása alatt. Dühöt, sajnálatot, undort és tehetetlenséget. Ez mind a Bovaryné.

Érdemes néhány szót ejteni magukról a szereplőkről is. A regény a címszereplő, Emma Bovary körül forog. A nő egy igazán megosztó karakter. Noha zárdában nevelkedett, mégis romantikus kalandregények olvasásával töltötte idejét, ami későbbi személyiségére is nagyban hatással lesz. A nővé cseperedett Emma egy igazi álmodozó: a nagy szerelemre vár, szenvedélyekre, könnyekre és regényes kalandokra. Mindezen álmai elvesznek, amikor hozzámegy Charles Bovaryhoz. A doktor, noha szereti feleségét, mégsem tudja neki megadni az igazi boldogságot: Charles egy amolyan átlagos, felszínes, kicsit felületes ember, aki soha nem tekint igazán a dolgok mélyére. Talán nem is tud. A nő hamar beleun házasságába, s szinte megutálja férjét, mert akárhányszor ránéz Charles-ra, az tudtán kívül, de szembesíti a valósággal, s ez csak még inkább elhidegülésre ösztönzi Emmát. Ugyanakkor az álmait kergetve Emma egyre inkább elmerül az önzés, a becsvágy és a képmutatás bugyraiban.

Mind Rodolphe és Leon csak egy eszköz arra, hogy Emma közelebb kerülhessen a regényes ideáihoz. De ha jobban megnézzük, szinte minden szereplő egy eszményképet bálványoz, s tetteik mozgatórugója is ez a fajta eszményi boldogság. Hogy megtalálják-e? Nos, szokták mondani, hogy sokszor az igazán lényeges dolgok a szemünk előtt vannak, csak nem vesszük őket észre.

Másrészt pedig egy nagyon hiteles korrajzot mutat a 19. századi Franciaország vidéki erkölcseiről. Az akkori és a mai társadalom közti rengeteg párhuzam nagyon elgondolkodtató. A korrupció, az elnyomás, a szegénység, a nők semmibe vétele már akkor is ugyanígy jelen volt. És elszomorító arra gondolni, hogy ez 2016-ban mennyiben változott meg? Azon kívül, hogy már nyíltan beszélünk róla…
A regény lefolyása viszonylag lassú: tényleg a karakterekre helyeződik a hangsúly, s tetteik határozzák meg a regény tempóját is. Néhol lassabban haladtam vele, máskor nagyon elkapott… No de, ez nem is az a regény, amin érdemes átrohanni. Minden mondatának jelentősége, jelentése van, nem csak a történet szempontjából, hanem gondolkodni való szempontjából az olvasó számára is.

Végezetül pedig, miért is ajánlom én ezt a regényt? A válaszom: mert görbe tükröt mutat nekünk azáltal, hogy Flaubert hús-vér embereket teremtett meg szereplőknek, olyan mély lélektani drámákkal, amelyeken muszáj elgondolkodnunk, hiszen szélesíti a látókörünket, nem csak a világról, a társadalomról vagy az emberekről, hanem önmagunkról is.

Összegzés:

Borító - A világirodalom remekei sorozat kiadványait nagyon szeretem, egyszerű, letisztult és még belső könyvjelző is van. :-)

Karakterek - Csodálatosan kidolgozott jellemábrázolások. A nagybetűs LÉLEKTANI regény ez.

Stílus - Letisztult és nagyon irodalmi. De hát kéremszépen, klasszikus. 

Cselekmény - A regény inkább a jellemekre építkezik, de bővelkedik a könyv megrázó és izalmas jelenetekben is

Összességében 5/5 - Mély nyomot hagyott bennem ez a regény. Rengeteget tanultam belőle, mindenképpen érdemes belevágni, mert nagyon sokat hozzáad az emberhez.