Ava Dellaira: Kedves Halottak! - Kedves Nagyi!

Néha azok a legjobb levelek, amelyekre nincs is válasz.

Egy angol házi feladattal kezdődik: írj levelet egy halottnak, mindegy, kinek. Laurel Kurt Cobaint választja, mert Kurt fiatalon halt meg, csakúgy, mint May, Laurel nővére, így talán megért egy kicsit abból, hogy Laurel min megy keresztül. Laurel nemsokára egyre több halottnak ír levelet – Janis Joplinnak, Heath Ledgernek, River Phoenixnek, Amelia Earhartnek, szinte abba sem bírja hagyni. Megírja nekik, mi történik az új középiskolában, és hogyan hullott szét May halála után a családja.

De akármennyit segítenek is neki a levelek, nem tarthatja örökre távol magától az igazi életet. Múltjának kísértetei nem férnek bele az írott sorokba, és Laurelnek szembe kell néznie a gyermekkor lezárulásával, az imádott testvér elvesztésének fájdalmával és a felismeréssel, hogy egyedül mi formálhatjuk a sorsunkat.

Drága Nagyi!

Ezt a bejegyzést Neked ajánlom. Szeretném, ha tudnád, hogy bár kicsi voltam, mikor te elmentél közülünk, attól még nagyon sokszor eszembe jutsz. Nem csak azokért az emlékekért, amiket együtt átéltünk, hanem azokért is, amiket nem éltünk át, de megtörténhettek volna. Gyakran elképzelem, hogy milyen lenne, ha ma is elmennénk hozzád arra a lakásra, ahol régen éltetek, te, apu, keresztapu és tati, és ahol már végül csak te maradtál. Megérezném azt a semmivel nem összetéveszthető illatot, ami már csak egy onnan elhozott játék mackón érződik néha, ami még apué volt. (Emlékszel Puszimancira? Bizony, ő az a kis medvebocs.) Szóval megérezném azt az illatot, te mosolyogva várnál valami finomsággal, és látnám apu arcán a hazaérkezés semmivel össze nem hasonlítható örömét, és kezdődhetne egy boldog családi ebéd. 

Aztán amikor kimegyünk hozzátok a temetőbe, ahol te, tati és keresztapu nyugszik, mindig eszembe jut, hogy ez már nem lehetséges.
Hogy ilyen családi ebédek nem lehetnek többé, mert te már nem vagy ott, hogy megteremtsd azt a pillanatot, amit ezek az összejövetelek és találkozások adtak.  De mindig igyekszem elmesélni neked, hogy s mint vagyok, mert szeretném, ha ismernél, de úgy, hogy én mesélek neked, nem csak te látod onnan fentről, mi történik éppen velem. Talán azért, mert én is olyan égetően szeretnélek téged jobban ismerni, nem csak a néha el-elhalványuló, de kedves és meleg mosolyú arcodat látni. Aztán mindig puszival búcsúzom el tőletek, egy cuppantás a tenyeremre, amit aztán a hideg sírotokra fektetek. Remélem, tudjátok, hogy ez mindhármatoknak szól, méghozzá azon egyszerű okból, hogy egyikőtöknek sem szeretnék hamarabb vagy később puszit adni, mert mindhármatok hiánya ugyanúgy fáj. 

A múltkor apu adott nekem egy dobozt, amelyben levelek vannak, amiket te és tati írtatok egymásnak. Még nem volt alkalmam elmondani, mennyire gyönyörűnek és szeretetteljesnek találtam őket, és hogy milyen sok színt és életet leheltek a rólatok megalkotott képembe. Azt is nagyon szeretem, amikor Apu mesél rólatok, mert mindig érzem rajta, mennyire szeretett benneteket, és hogy ti is mennyire szerettétek őt. 

Nagyi, bizonyára tudod, hogy mennyire szeretek olvasni, és annak, hogy most írtam Neked, oka van. Egy olyan regényt ismertem meg, amiben egy lány nővére elment, és Ő ezen nem tud túllépni, ezért más halottaknak ír: Amy Winehousenak, Heath Leadgernek, Kurt Cobainnek. És ahogyan ez a Laurel nevű lány megtanulja kifejezni magát, úgy önmagát is megtalálja. 

Tudod, néha szeretek mélyebb témájú regényeket is olvasni. Elgondolkodtatnak, és látod, néha ilyen őrült ötleteket juttatnak eszembe, hogy nyilvánosan fogalmazzak meg egy élményt egy nagyon személyes levélen belül Neked. Bevallom, van bennem némi gátlás, de aztán arra gondolok, a temetőben is mindig mesélek neked általános dolgokról. Talán egy olyan élmény is érdekelne téged, ami nagyon friss, és amit nagyon közel érzek most magamhoz. Tudom, hogy akkor is érdeklődéssel hallgatnád, ha szemtől szemben mesélném Neked, így nem aggódom. 

Bevallom neked, eleinte nagyon furcsának találtam ezt a regényt: egyrészt olyan levelekből állt, mint amilyet én írok most Neked, és nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy ilyen formában olvassak egy könyvet. Idővel azonban már meg tudtam szokni ezt a fajta írásmódot. 

Szeretném tudni, milyen regényeket szerettél és olvastál régebben. Te is szeretted a mélyebb tartalmú írásokat, könyveket, mint ez? Nekem nagyon tetszett. Szerintem bőven túlmutat egy átlagos történeten. Legszívesebben kiidézném Neked a fél könyvet, annyi gyönyörű és megfontolandó dolgot találtam benne! Azt hiszem, igazán jókor talált meg ez a könyv. A legfőbb témája az, hogyan dolgozzuk fel a bűntudatot és azt, ha egy hozzánk nagyon közel álló személy itt hagyott bennünket. Tudom, ez úgy hangzik, mintha hibáztatnánk azt a személyt, aki elment. De a helyzet az, hogy ha bevalljuk magunknak, ha nem, mélyen legbelül mindenki érezhet ilyenkor haragot. Még akkor is, ha ez irreálisnak tűnik. „Miért hagytál itt?” Kérdezgetjük, miközben tudjuk, hogy ez senkin nem múlt. Az élet ilyen.

A másság témája egy kemény dolog, tudod? Én abszolút elfogadónak tartom magam, bár nem szeretem ezt a szót. Minden egyes ember egyenlő és ugyanolyan, függetlenül a nemi identitástól, így nekem sem kell elfogadnom azt ami „más”, mert valójában nem is az. Nem ez fog egy embert meghatározni, és szerintem balgaság ez alapján megítélni másokat. Szerinted is? 

Mint szinte minden sorstárs, én is rendesen megküzdök a tini korral, annak minden problémájával és örömével együtt. Jó volt viszontlátni ezt ebben a könyvben, mert bár nálam kicsit fiatalabbakról szól a történet, az írónő abszolút hozzám is szólt ezzel a könyvvel. (Most biztosan mosolyogsz, hogy ennyire szerettem ezt a regényt.) 

Oh, és volt benne szerelem is! Nem olyan szép történet, mint a tietek nagyapával, de mégis sokkal igazibban tűnt számomra, mint a mostanában olvasott regények legtöbbjében. Te is szeretted a romantikus történeteket? Emlékszem a szobában volt egy nagy polc, amin könyvek is voltak, de már sajnos nem tudom visszaidézni, mi volt a címük. Pedig nagyon szívesen eldiskuráltam volna róluk veled. 

Tudod, az, hogy megírjam Neked ezt a levelet, és így ki is tegyem a blogomra, enyhén szólva sem vall rám. De mami, biztosan egyetértesz velem abban, hogy néha csak tettekkel lehet kimutatni, mit is érzünk valami vagy valaki iránt. Én szerettem volna megfogni ennek a könyvnek az üzenetét, mert elindított bennem valamit. Az ilyen regényeket biztosan kötelezővé tenném az iskolában, mert anélkül adnak nekünk, hogy letargiába taszítanának bennünket. Engem felszabadított, hogy most írhattam Neked, mert bár sokat gondolok rád, hajlamos vagyok elveszni a mindennapok forgatagában. Szeretném, ha most itt lehetnél velünk, ha most itt lehetnél apunak, de azt is tudom, hogy egy olyan helyen vagy most, ahol mindig süt a Nap. Mert a te pozitív személyiséged arra sarkall, hogy én is így állhassak a napokhoz, még ha voltak is nehéz időszakok mostanában.

Soha el nem múló szeretettel,

unokád,

Mónika