2014. július 1., kedd

Egy éves a blog! Ajándékba új ruhát kapott..:-)

Egy évvel ezelőtt elkezdett a fejemben formálódni egy ötlet, miszerint kellene egy hely, ahol kiírhatom a véleményem az általam olvasott könyvekről, esetleges élményeimről. Tudtam, hogy elég nagy dologba vágom a fejszém, elvégre egy bloggal törődni kell, írni kell rá, karbantartani a kinézetét, na és persze olvasni, olvasni és olvasni. Aztán mégis meghátráltam, és egy kis bejegyzéssel hagytam itt az egészet, ha jól emlékszem egy mini bemutatkozás volt, nos, ezt azóta már töröltem, de sosem felejtem el, mennyire is furcsa volt először ez az egész. Akkor azt hittem, ez nem nekem való, nem fogom tudni végigcsinálni, így hát hagytam. De valahogy mindig ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy én le akarom, le kell írnom valahová a véleményem egy könyvről, ki kell azt elemeznem, no meg persze az is egy szempont, hogy imádok könyveket ajánlani, és annyira jól tud esni egy olyasmi visszajelzés, hogy "azért olvastam el, mert te ajánlottad, és tényleg állati volt!"
Így hát 2013. szeptemberében ismét megnyitottam a blog kapuit, egy elég kezdetleges külsővel és hát valljuk be, nem a legjobb írásokkal, de nagyon igyekeztem. Az első bejegyzésem Lauren Kate: Fallen című könyve volt, nem is olyan régen olvastam el újra, és döbbenetes azóta mennyit fejlődött az írásmódom, ha például a Calderon értékelésemmel összehasonlítom. (Azért ezzel példálózom, mert nagyon sokan szerettétek, de mondhattam volna a Gyilkos kegyelem című könyvet is, azt is sokan olvastátok:-)) Természetesen ez nem azt jelenti, hogy én itt meg is szándékozom állni a fejlődésben, sőt, úgy érzem, még rengeteg tanulnivalóm van, de ígérem, igyekezni fogok, remélem szeretni fogjátok továbbra is! :-)
Kérdezhetnétek, hogy ha szeptemberben írtam az első bejegyzést, miért most tartom a szülinapot? A válaszom: Mert ekkor szántam rá magam ilyen nagy lépésre. Mert talán lehet, hogy sokaknak nem úgy tűnik, de a blogolás igenis komoly dolog, amellett természetesen, hogy egyfajta hobbi is.
Megdöbbentő dolgokat is tapasztaltam, először akkor, mikor kiraktam egy kérést egy szavazással kapcsolatban, és a mai napig az a legnézettebb bejegyzésem. Plusz ott voltak a visszajelzések is, higgyétek el, rettentően jól estek! Az már csak hab volt a tortán, mikor az ember egy írótól kap visszajelzést, (történetesen A.O.Esther tisztelt meg vele:-)) el sem hinnétek, mennyire fel tud dobni. Még egyszer köszönöm nektek! Másik, amikor ledöbbentem, az az volt, mikor megjöttek az első feliratkozóim. El sem hittem! El se tudjátok képzelni, mennyire boldog voltam!:-)
Ezek mellett a dolgok mellett megismertem és meg is kedveltem sok bloggertársamat, és nagyon jól esett, mikor tőlük is kaptam vagy kapok egy-egy visszajelzést, néha olyan hihetetlen, hogy ennek az egész "közösségnek" már én is a tagja vagyok! És szeretem. Nagyon.
A másik pedig: új külső. Szerettem az előzőt is, hisz ez volt az első "állandó" kinézete a blognak, és úgy éreztem, nagyon passzol a nevéhez is, és végre van egy kinézet, ami már egész jól fest, egész kiforrott. Most valahogy úgy láttam, úgy éreztem, hogy ha már így egy évesek vagyunk, ÉS még a 4000 oldalletöltést is elértük, csinosítsuk is ki magunkat az alkalomra. :-) Remélem tetszik, nekem még picit szoknom kell, de jó lesz ez!:-)
Végezetül szeretném megköszönni nektek, az olvasóimnak. Egyrészt természetesen a saját érdekemben, saját magamnak írók, de ott van a másik oldal, az, hogy én igenis nektek írom ezeket a dolgokat, és mindig örülök, ha látom, hogy olvassátok a bejegyzéseimet. Köszönöm ezt a csodálatos egy évet, magamnak is, nektek is, a blognak is, remélem még legalább tízszer ennyi lesz! :-)
 

8 megjegyzés:

  1. Boldog blogszülinapot és még sok ilyet! :))

    VálaszTörlés
  2. Itt is boldog blogszületésnapot kívánok!:)

    VálaszTörlés
  3. Úristen,ez a blog fantasztikus!:)Egyszerun ahogy leirod a konyvekrol a velemenyed nagyon jo,es atlehez erezni a konyv hangulatat...tudod h nem vagyok konyv fan,de ezek utan biztos elfogok olvasni csomo konyvet...de persze csak olyat amit itt mar lattam,es olvastam rola:)nagyon tetszik ez a blog?:D Babu voltam,tudod ki:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Barbi:-):-) Úristen, nagyon szépen köszönöm! <3

      Törlés