A.O. Esther: Elveszett lelkek (Összetört glóriák 1.)

Hiszel a végzetben? A sorsszerű szerelemben?
Az Univerzum végtelen csendjében különös fényben ragyogó üvegcsékről suttognak. Úgy tartják, az ezüstszállal lezárt parányi palackoknak közük van élethez s halálhoz, ezért angyalok ezrei szállnak alá, hogy megszerezzék a világmindenség titokzatos kincsét. Sophiel, a bájos fiatal angyal lány glóriája és szárnyai nélkül érkezik a Földre, hogy küldetését teljesítse, ám nem számol azzal, hogy a halandó léttel emberi érzéseket is kap odafentről. A félelem, a fájdalom, a kétely és a gyász ugyanúgy ismeretlen fogalom számára, mit az életre szóló barátság, a keserű féltékenység, vagy a mindent felemésztő szerelem – de vajon meg tud birkózni mindezzel az ellenséggel való küzdelem során? Képes lesz-e vakon hinni, s véghezvinni feladatát?
Elijah a Sötét Angyalok vezére, harcos katona, aki sajátosan gondolkozik a jó és a rossz fogalmáról, miközben önálló életet élő, nyolcágú lángoló ostora – szövetségesei sorait erősítve – teszi a dolgát. Kiátkozott angyalként ő a legidősebb idelent, s bár maga sem hisz benne, egy váratlan esemény folytán örökre megváltozik az élete, s ezzel létezésének értelme.
Két össze nem illő lélek – és egy elkerülhetetlen találkozás, amely alapjaiban rengeti meg a világot…




A 2014-es évet ezzel a bejegyzéssel indítanám, bár igaz, hogy a könyvet múlt évbe olvastam...:-)

Karácsonyra kaptam meg az Elveszett lelkeket, és mondanom sem kell, oda meg vissza voltam. Jó fülszöveg, ami egy izgalmas történetet ígér, és csodálatosan szép külsejű könyv, belső könyvjelzővel. Mondanom sem kell, hogy elég jó helyről indult nálam a könyv, úgy, hogy még csak el sem olvastam, annyira lenyűgözött a külső.
Olyan szempontból féltem belekezdeni, hogy hallottam erről a könyvről hideget, és meleget is. De végül is, nem csalódtam, bár azért találtam hibákat. Tetszett is a történet, meg nem is.
Kezdem azzal, ami tetszett: maga a könyv világa. De ez nagyon. Annyira sokszínű, annyira különleges. Varázsaltos.Ez a legjobb szó rá. Egyszerűen imádom az írónő fantáziáját! Annyiféle lényt, annyiféle varázslatot teremtett meg, hogy csak néztem nagyokat olvasás közben. És az is csak plusz pont nálam, hogy nem minden fekete és fehér, hanem bizony, van ami igen is szürke. Értem ezt a "jó" és a "gonosz" harcára. Mert én azt hittem, valami ilyesmiről fog szólni a könyv. De nem teljesen ezt kaptam, és ez nagyon tetszett.
Szerettem, és érdekesnek találtam, hogy valójában nem tudjuk, ki a jó. Mindkét fél követ el olyan dolgokat, amik rosszak is, de olyanokat is, amik jó dolgok. Egyszerűen mindegyik csak a maga igazát védi. Nagyon tetszett Sophiel vívódása a két világ között. Hiszen az egyik oldal az, ami nevelte, amiben született, de a másik oldalhoz is húzza a szíve, hiszen ott a Sötét Angyal, akibe a lány fülig szerelmes. Elijah karakterére még visszatérek.
Tehát a történet eleje, és ez az újszerű világ nagyon tetszett, alig bírtam letenni a könyvet, viszont miután a lány a Sötét Angyal karmai közé kerül, azért találtam némi kivetni valót a történetben.
Hogy megvédje Sophielt, Elijah a kurtizánjává teszi a lányt, de természetesen hozzá sem ér, hiszen, mint ki fog derülni, a Sötét Angyal szíve sincsen kőből, főleg mikor Sophielről van szó. Viszont. Az egy dolog, hogy meg kell védeni a lányt, és kurtizánjává teszi emiatt, azt még úgy ahogyan, de lenyeltem. De azt, hogy hogyan teszik a lányt azzá, na azt nem. Ugyanis egy bélyegzési ceremónia keretében a lány bőrébe beleégetik Elijah kurtizánjainak jelképét. Nekem ez valahogy nem volt romantikus. Hiába tette azért a Sötét Angyal, hogy védje a lányt, én ezt nem tudtam se aranyosnak, se semmi másnak minősíteni, sőt. Nekem az lett volna romantikus ha (akár az utolsó pillanatban is), de meggondolja magát, és kimenti a lányt abból a borzalomból, amit mellesleg ő maga kreált. Ahogyan Sophiel leírja a fájdalmát, azt, amit ekkor átélt, bizony én is megkönnyeztem, és itt be is vágtam a könyvet mérgemben.
Egyedül a kíváncsiságom az, ami miatt mégis folytattam a történetet, mert tényleg szörnyen dühös voltam, de valahogyan mégis érdekelt mi lesz ebből. És bizony, nem volt rossz döntés, mert a könyv vége megint hihetetlenül jó volt és izgalmas, és kissé szomorkás...
Mindenesetre rengeteg érzelmet kiváltott belőlem ez a könyv, amit vehetünk jó jelnek is, bár a történtek fényében még mindig dühös vagyok Elijah-ra, de talán majd a következő kötetekben.
Akkor még egy picit a karakterekről:
Sophiel számomra egy igazán kedvelhető főhősnő, még annak ellenére is, hogy kissé naiv, de butácskának nem mondanám, inkább tudatlannak. Nagyon tetszett, ahogy fokozatosan megismerkedik az emberi érzésekkel, a szerelemmel, a fájdalommal, vagy akár kétellyel. Az Elijah iránt fellobbanó szerelmét én egy icipicit gyorsnak találtam, de remélem, hogy a következő kötetekben bebizonyítja nekem, mennyire is igaz ez a szerelem, kíváncsian várom.
A Sötét Angyallal viszont eléggé hadilábon állok. Igazából voltak olyan részek, ahol egész kedveltem őt, főleg a könyv vége felé, viszont rengetegszer voltam rá igazán dühös. Nem tetszett az sem, hogy olyan...kiismerhetetlen. Valahogyan nem tudtam megérteni a tettei miértjeit. Én egyébként kedvelem az ilyen karaktereket, akik titokzatosak, de valahogyan nála teljesen más volt. Mindenesetre, elég érdekes, összetett szereplő, az biztos. De még nem dobbant meg tőle a szívem, viszont nagyon bízok a folytatásokban.
Összességében, ez egy jó könyv, de lehetne jobb is. Nem felejtettem azonban, hogy ez az írónő első könyve, és én igazán, nagyon, iszúnyúan bízok a folytatásokban, mert az alapötlet tökéletes, a világ egyszerűen magával ragadó, a szereplők pedig szerethetőek, azonban ebből most hiányzott valami. De reménykedem, hogy ezt a valamit megkapom a folytatásokban.

Összefoglaló értékelés:
Borító 5/5*- Csodálatosan gyönyörű a könyv külseje
Karakterek 5/3 - Még van mit fejlődni
Cselekmény 5/4 - Izgalmas volt, a bélyegzéses rész viszont kiakasztott
Stílus 5/5 - Az írónő csodaszépen ír, könnyed ám mégis mélyenszántó
Összességében 5/4 - Tetszett, de van mit fejlődni, illetve remélem fejlődött a folytatásokban