A.O. Esther: A Mennyország Kulcsa (Összetört glóriák IV.)

Míg az angyalok a Pokolban időztek, a földön húsz év telt el. Viking harcosok térhódításait rettegik halandók és halhatatlanok. A visszamaradt Sötét Angyalok kegyetlen, hataloméhes zsarnokokká váltak, velük kíván szövetkezni Gabriel képében Arshamon, akit testvérei és Sharanfer új testben követnek. Hőseink a már felnőtt Joshua városának vendégei, ám nincs idő az ünneplésre, mert az Életfa felett megjelenik Vidofnir, az aranysas, aki az óriások eljöttét, s ezzel a világ pusztulását jelzi. Csak egy módon lehet elkerülni a véget. Le kell győzni a mágikus erővel bíró aranyszarvasokat, mert csak az agancsukból készített varázspor tudja elpusztítani az óriásokat. Ám mindehhez a titokzatos, de annál zsugoribb törpéktől kell segítséget kérniük. Cserébe azok kristálykoponyákat követelnek, melyeknek megszerzése szinte lehetetlen… A csapat mégis elindul szent célja felé, ám máris Moro lidérceibe ütköznek. A túlerő reménytelen, hacsak az angyalok szövetségre nem lépnek a barbár vikingekkel...

Könyv adatai: 
Kiadó: Decens Magazin Média
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 562 oldal
Eredeti cím: A Mennyország Kulcsa 
Fordította: - 

Szokás szerint az előző kötet, az Életfa vége is (amit egyébként nagyon szerettem, itt olvashatjátok a véleményem róla) elég jó kis függővéggel zárult, így nem is volt kérdés, hogy hamarosan sort kerítek a következő részre.

Az előző kötet nagy része ugyebár a Pokolban játszódott, és noha abban a világban az angyalok csak pár napig időztek, a Földön ezalatt eltelt már húsz év. Hőseinket az immár felnőtt Joshua fogadja, bizony nem jó hírekkel. Ugyanis Elijah régi hívei, Azraelék hatalomvágya, emberek iránti gyűlölete sokszorosára növekedett, és megjelennek a vikingek is, akiknek fennhatósága egyre nagyobb területekre terjed ki. Az Életfa felett megjelenik az Aranysas, amely a világ végének eljövetelét jelzi. Ezért hőseink a törpék segítségét szeretnék kérni, akik elvezethetik őket a megoldáshoz. Cserébe azonban kristálykoponyákat kell szolgáltatniuk a kis lényeknek, melyek (dióhéjban) a világ tudását, erejét, sorsát tartalmazzák. Egy támadásnak köszönhetően az angyalok szövetségre lépnek a vikingekkel, és onnantól kezdve együtt próbálják meg a lehetetlent: legyőzni a gonosz erőket, megszerezni a kristálykoponyákat, és megmenteni a világot.

Mindig, mikor már egy ideje nem olvasok az angyalokról, egyszer csak eszembe jutnak, és egyszerűen nem tudom addig kiverni őket a fejemből, ameddig bele nem kezdek a következő kötetbe. És bár az idő nagyon ellenem van mostanában, mégis, amikor csak tehettem faltam ezt a könyvet...Azt hiszem ez elárul valamit.:-)

Végre sok-sok romantika!

A rögtönzött kis fülszövegemből is látszik, hogy az a mesés, mégis valóságos világ és történet, amely az egész sorozatra jellemző, még mindig változatlanul érdekes és izgalmas. És talán éppen ezt szeretem a legjobban ezekben a könyvekben. Kedvelem, ahogyan az írónő a rengeteg mitológia, legenda, vagy éppen vallás összegyúrásával egy olyan egyedi légkört tud teremteni, amely teljesen beránt magával a regénybe, és egyszerűen képtelen leszek letenni.

Ezen csak dob egyet Eszter csodaszép írásmódja. Az írónő gördülékeny mondatai, elegáns, mégis fiatalos stílusa tökéletesen illik ahhoz a fantáziavilághoz, ami megjelenik a könyvben. 

A történetvezetést továbbra is nagyon izgalmasnak tartom, hőseink rengeteg kalandba keverednek, szinte sosincs számukra-így az olvasó számára sem- pihenő. Értem ezt úgy, hogy ha épp fizikailag nem is terheli őket semmi, akkor előkerülnek a lelki problémák, vívódások, a szereplők közti kapcsolatok, amelyek, ahogy nézem, a történet előrehaladtával egyre csak bonyolódni fognak!

Egyre több romantikus szál kezd kibontakozni a regényben, és a főszereplő párosunkon kívül, szerelmi szempontból, egyik karakter sorsát sem tudnám biztosra mondani.

Az írónő tehát ügyesen lavíroz a karakter-és cselekményközpontúság határán. Mindig mindenből kapunk egy kicsit, néhol az egyiket háttérbe szorítja a másik, aztán ismét fordul a kocka, és egy véres csatából hirtelen egy csókcsatában találom magam.:-) Több ilyen kettősség is van a regényben, hiszen ismét több fő szálat is követ a történet. Egyrészt ott van Sophielék szála, akik a kristálykoponyákat keresve keverednek kalandokba, miközben a viharos érzelmek labirintusában is próbálják kiismerni magukat. Hiszen hiába vannak már jó ideje a Földön, némely érzés még nekik is nagyon új. Jókat mosolygok, mikor a karakterek tudatosítanak magukban egy-egy érzést, vagy amikor rájönnek arra, embernek lenni nem is olyan könnyű dolog.

Arshamon megszállása

Örülök, hogy az írónő Gabrielt is ennyire központi szerepbe helyezte. Az angyal helyzete ugyebár nem könnyű, Arshamon megszállása még mindig megnehezíti az angyal életét. Eleinte utáltam ezt, és nem értettem, miért kell, hogy a mi jóságos Gabrielünk ilyen borzalmas dolgokon menjen keresztül. Rettentően sajnáltam az Arkangyalt, az előző részben nagyon megkedveltem őt. Hiányzik a Gabriel-Elijah páros, igazán szórakoztatóak azok ketten, bármennyire is utálják, (vagy inkább utálni akarják) egymást. Viszont ha visszatekintek az Életfában lévő Gabriel személyiségére, és a mostaniéra, akkor mégis azt kell, hogy mondjam, határozottan jót tettek Gabrielnek a szenvedések. Félre ne értsetek még véletlen, úgyhogy gyorsan elárulom: az angyal sokkal árnyaltabb személyiséget kapott. Sokkal...emberibb, elérhetőbb lett számomra. Sok emberi tulajdonságot féltem felfedezni benne: a függőséget bizonyos értelemben, a rosszra való hajlamot, az akaraterő könnyű megingását olykor-olykor. Arshamonnak köszönhetően kapott egyfajta vérmérsékletet, amitől számomra sokkal érdekesebb személyiség lett, noha "tisztán" is nagyon kedveltem őt. (Ó, és nagyon reménykedek egy Machiel -Gabriel párosban!:-)) Ezenfelül mégis megmaradt az angyal töretlen hite és jósága, amitől egyszerűen képtelen vagyok kevésbé kedvelni őt! 

Egyfajta harmadik főszálként fut a regényben egy ideig a Sötét
Angyalok szála. Bepillantást nyerünk hozzájuk is, miközben a terveiket szövögetik, most ők képviselik  a könyvben a "rossz" oldalt. Mégis, magamnak ellentmondva is azt gondolom, ebben a könyvben az angyalok közül(!) igazából senki nem rossz, vagy gonosz. Legjobb példa erre a Sötét Angyal, bizonyára emlékszünk, milyen nézeteket vall az első részben. És bár alapvető személyiségjegyeit megtartotta, mostanra neki is változtak a meglátásai sok dologgal kapcsolatban. Sophiellel ezért egészítik olyan ki olyan jól egymást: mindketten formálják, alakítják a másik személyiségét és talán ezért is érződik köztük nagyon a kémia, és az összetartozás.

Vikingek

Visszatérve még egy pillanatra a gonosz vs. jó küzdelmére: ez a regény nekem, bármily mesés is, tökéletesen bemutatja, milyen az ember. Eredendően senki sem gonosz, azonban sok minden befolyásolhat valakit abban, hogy végül olyanná legyen, amilyen.

Amire még mindenképp ki akarok térni, az a vikingek, a viking kultúra, legenda beleszövése a történetbe. Tetszik, hogy az írónő egyre több karaktert (s velük egyre több történetet) hoz be a könyvbe. Ettől sokkal szerteágazóbb, sokoldalúbb lesz a regény, és maga a sorozat is.

Összegezve, itt éreztem igazán azt, hogy közel kerültek hozzám a karakterek, pedig már az előző részben is a szívembe zártam őket, de számomra mostanra forrtak ki igazán. Szeretem ezeket a lassú, ám folyamatos karakterfejlődéseket könyvről-könyvre. Már itt várakozik rám a következő rész is, szokás szerint a csodás borítójával együtt. Kíváncsi vagyok, nagyon.

A könyvet köszönöm az írónőnek!:-)

Összefoglaló értékelés

Borító 5/5 - Gyönyörű, mint mindig. És Gabriel van rajta! <3

Karakterek 5/5 - Mostanra forrtak ki számomra igazán. Nagyon szeretem őket!

Cselekmény 5/5 - Izgalom, izgalom, romantika, izgalom és romantika...Mi kell még?:-)

Stílus 5/5 - Továbbra is hihetetlenül tehetségesnek tartom Esztert. Imádom, ahogyan ír!

Összességében 5/5 - Fordulatokban, romantikában, izgalomban gazdag rész volt. Talán ez tetszett a legjobban. Eddig.:-)