2014. január 28., kedd

Nyáry Krisztián: Így szerettek ők (Így szerettek ők 1.)

Nyáry Krisztián néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, majd a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, azóta kommunikációs tanácsadóként dolgozik. Vezetett pr-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, volt állami szervezet kommunikációs igazgatója, de a hobbija az irodalomtörténet maradt. 2012 elején barátai szórakoztatására kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelmi életéről szóló képes etűdjeit, amivel néhány hónap alatt nagy népszerűségre tett szert. A barátoknak szánt bejegyzésekből mára több mint tizenötezer olvasót vonzó kulturális ismeretterjesztő sorozat lett. A szerző célja, hogy a tankönyvi életrajzok papírmasé figurái helyett a valós, izgalmas, de kevesek által ismert párkapcsolati történetek felidézésével szerethető, hús-vér embereket mutasson be, és ezzel kedvet csináljon a művek olvasásához.
40 történet Petőfitől Vas Istvánig, Benedek Elektől Szabó Magdáig, múzsákról, megcsalt szeretőkről, örök hűségről és a szerelem sokféle arcáról.








Mind tudjuk, kik ők. Mind ismerjük őket irodalomóráról, egy-egy regény kapcsán, vagy csak mert egyszerűen érdekesnek találtuk a személyüket, és utánuk néztünk. Ki mennyire, milyen mértékben, de mindenki hallott már róluk. Tanultunk az életükről, műveikről, esetlegesen átvészelt szenvedéseikről, múzsáikról, szerelmeikről, akikről a sok csodálatosan szép szerelmes vers vagy híres regény egyik karaktere született, és egyszerűen csak róluk: az írókról.
Mikor irodalom óra van, mindig iszom a tanárnő szavait, annyira érdekelnek, és érdekesnek találom ezt a témát. Így hát, mikor az irodalomtanárnőmtől kölcsönkaptam ezt a könyvet, (akinek ez úton is nagyon köszönöm) nagy lelkesedéssel vetettem bele magam, és ismertem meg kedvenc költőim szerelmi életét.



Megdöbbentett. Főleg azért, mert rá kellett jönnöm, hogy nem mindenki (sőt, senki sem) egy romantikus regény szereplője, akik hűségesek az általuk választott emberhez, és örök szerelemmel viseltetnek iránta. Egyáltalán nem. Rá kellett jöjjek, hogy ez a kemény valóság.
Megbotránkoztatott. Leginkább azért, mert nem igaz, hogy alig van valaki, akinek ne lett volna minimum egy szeretője, vagy egy-egy félrelépése. És mégis, mégis mennyire szerette őket a párjuk...
Összetörte a szívem. Én alapvetően egy hűséges típusú embernek gondolom magam, és sokszor fáj, és fájt látni, hogy az élet egyáltalán nem ilyen. És ők sem voltak ilyenek.
De legfőképpen meglepett. Meglepett az, hogy nem minden olyan mézesmázos, mint amilyennek gondoltam. És magamon is meglepődtem, mert úgy érzem, sokkal közelebb került hozzám így mindenki, mármint természetesen emberileg értem, mert ha egyszer netán összefutnék Radnóti bácsival, bizony lenne hozzá egy-két szavam. :-) De ami volt, régen volt. Mindazonáltal, így a könyv elolvasása után úgy gondolom, hogy ezek az a költők, ők is csak emberek voltak. És talán ezt volt annyira nehéz feldolgozni. Hogy hiába rendelkeztek nagy tehetséggel, ők sem voltak angyalok. Sőt!
Így visszagondolva, nem is tudom, miért képzeltem ilyet...De talán csak jó lett volna azt gondolni, hogy létezik az a nagy, mindent elsöprő szerelem. És talán tényleg létezik is. Csak nagyon sokféle arca van.
Egyébként pedig egy gyönyörű könyvről van szó kívül, és belül is. Igényes, képekkel tűzdelt, és külön tetszett a  történetek végén a szövegekhez kapcsolódó versek, levelek, írások.
És bár néha úgy éreztem, kicsit átmegyünk már az életrajzi kategóriába, holott én nem ezért olvasom ezt a könyvet, mégsem bántam meg. Talán az eddigi legérdekesebb könyvéleményem volt, és remélem, olvashatom egyszer a második részét is.

Összefoglaló értékelés
Borító 5/5 - Nagyon szép
Karakterek 5/ ? - Rá kellett jönnöm, hogy ők is csak emberek
Cselekmény 5/5 - Érdekes, kedves, és megdöbbentő történések is voltak benne
Stílus 5/? - Igazából, nem tudom, milyen a stílus, tekintve, hogy több mindenből lett összeollózva a könyv
Összességében 5/4 - Nagyon érdekes könyvélmény volt, de...azt hiszem, most olvasok egy romantikus regényt :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése