Lakatos Levente: Barbibébi (Barbibébi I.)

Magyarország legnépszerűbb popsztárja kidobja aktuális barátnőjét. Barbi élete a siker, a pénz és a csillogás. A szakítás után egyre mélyebbre süllyed, míg egy hétvégi buli után szándékosan elgázolják. A sokktól emlékezetkiesése lesz, szinte mindent elfelejt botrányos múltjából. Siófokra menekül az őrjöngő média elől, ahová legjobb barátja, Krisz is elkíséri. Krisz nem bocsátotta meg Barbinak, hogy kifecsegte féltve őrzött titkát – hogy a fiúkat szereti. Mégis segít neki, együtt nézik végig Barbi régi videóblogjait, hogy rájöjjenek, ki akarhatta megölni. És hogy szembenézzenek eddigi önmagukkal, és eldöntsék végre, mit is akarnak kezdeni az életükkel – és persze a két siófoki szépfiúval, akiktől könnyebb elolvadni, mint a tűző nap sugaraitól.

Könyv adatai: 

Kiadó: Ulpius

Kiadás éve: 2010

Oldalszám: 566 oldal

Eredeti cím:-

Fordította: -

A történet szerint Barbarát, a szőke, plasztikáztatott, beképzelt botrányhősnőt egy ismeretlen tettes elgázolja, valószínűleg szándékos emberölés céljával. A lány ezét Siófoki nyaralójában nyalogatja sebeit, miközben meg kell küzdenie a médiával, a baleset okozta amnéziával, de legfőképpen önmagával. Segítségére van régi barátja, a sportoló, meleg Krisztián is, akiről Barbi nem is sejti, micsoda megbántottságot hordoz magában a lány korábbi szabados életmódjának pillanatai miatt, főként pedig egy csúnya árulásnak köszönhetően. Ennek ellenére Krisz úgy dönt, a régi ismeretségre való tekintettel segít a lánynak, azt azonban ő sem sejti, hogy talán önmagával kapcsolatban is egy újfajta felfedezőtúra veszi kezdetét.

Régóta kíváncsi voltam már erre a könyvre, ugyanis nagyon szeretek felfedezni könyves berkekben: mindig újfajta élményt jelentenek a „megszokottól” eltérő témák, gondolatok. A fülszöveget olvasva úgy éreztem, ez egy kicsit más könyv lesz, és nem is tévedtem. Ezt a más szót jó és rossz értelemben is tudnám használni erre a regényre.

A regény tömény ötszáz oldal, ennek ellenére mégis viszonylag tempósan lehet vele haladni. Ez legfőképp az író stílusának köszönhető, ami nagyon megfogott, szeretnék majd más műveket is Lakatos Leventétől olvasni. Tetszett az olvasmányosság, a gördülékenység, a fiatalosság és a frissesség, ami jellemezte az egész írásmódot. Nagyon szókimondó, néhol kissé vulgáris, de a regény témájához azt hiszem, kellett is ez a fajta írói stílus, különben nem lett volna annyira hiteles.

És talán emiatt a hitelesség miatt volt számomra túl sok. Egyszerűen ez a könyv bűzlött a mocsoktól (és nem csak azért mert szerencsétlen, meggyalázott könyvtári példányom volt.) Ha objektív akarnék lenni, akkor talán még értékelhetném is ezt a fajta életszagúságot, de mivel nem vagyok az, egyszerűen számomra néhol már túlment egy határon. Viszont megemlítendő, könyvben meghúzódó társadalomkritika, még a néhai egyértelmű túlzások ellenére is, nagyon tetszett.

Ennek a könyvnek az egyik célja a figyelemfelkeltés, amit azzal tesz meg, hogy botrányosan szemtelenül és szívtelenül ír a sztárok és a botrányhősök világáról. Nyilván ebben keveredik némi fikció a valósággal, de ez elég volt ahhoz, hogy igazán ütőssé tegye a könyvet.  A szemtelenségét mutatja, hogy a könyv tulajdonképpen nem fejezetekből, hanem tanácsokból áll. :-) Egy általában kis piszkálódó, a fejezetre jellemző, vicces vagy ironikus mondat, engem mindig nagyon szórakoztatott.

A karakterek pedig illeszkednek is ebbe a környezetbe. Nos, gondolom, senki nem lepődik meg azon, hogy Barbarát egy pillanatig sem tudtam megkedvelni. Valahogy nem tudnak szimpatikussá válni az önző,*síííp* *síííííp* sííííííííííííííp*, idióta és elkényeztetett főhősnők. Rengetegszer feltűnt a könyvben, hogy valójában ő is csak egy kis szerencsétlen ember, aki segélykiáltozásnak szánja a lázadozását. Elég nagy közhely, de attól még igaz. Nem is szeretnék a pszichológiai részbe belemenni, pedig van a könyvben dögivel az is. Inkább koncentráljunk Kriszre akit… szintén nem kedveltem meg túlságosan. Az egyetlen dolog, amit szerettem benne, hogy az író behozta vele a meleg szálat a történetbe, ami képes volt még jobban elmélyíteni a könyvet, és tartalmasabbá, talán kicsit könnyedebbé is tenni az amúgy nehézkes történetet.

Az egyetlen személy, akit sikerült valamennyire megkedvelnem, az Simon volt. Ugyanakkor meglepődve vettem tudomásul, hogy bár talán ő volt az egyetlen tényleg emberi karakter, egyszerűen sótlan volt a többi kicsit sem kedvelhető, mégis valahol érdekes személyiség mellett, akikről sosem tudhatod, mi lesz a következő lépésük, mit tesznek jobbá vagy csesznek el éppen még jobban. A regény krimi szála olyan, akár egy időzített bomba, amire ötszáz oldalt vártam, aztán mégsem robbant akkorát, mint amekkorát reméltem, hogy fog.

Idővel realizálódott bennem, hogy a „nyomozás” ellenére ez egy igencsak karakterközpontú regény. Középpontjában Krisszel és Barbival, utóbbi egész különleges ívet írt le a regény alatt. A probléma, hogy úgy éreztem, pont annál a résznél toppantunk meg, amikor jutottunk is volna valahová a karakterfejlődésben. Az egész regény alatt vagy egy helyben toporogtunk, vagy ha előre is léptünk, a lány rögtön csinált valami hülyeséget, amitől kettőt máris visszaszambáztunk, és ez eléggé felőrölte nem csak Krisz, hanem az én idegeimet is. Bízom benne, hogy erre a problémára megoldást kínál a nem is olyan régen megjelent Szeress jobban!, amire tulajdonképpen nagyon kíváncsi vagyok. Úgy látszik, Levente elérte, hogy valami groteszk módon, de a szívembe zárjam (?) annyira a karaktereket, hogy érdekeljen a további sorsuk. Kíváncsian várom!

Összefoglaló értékelés:

Borító 5/4 – Nem rossz, bár kicsit elegánsabbnak mutatja a könyvet, mint amilyen

Karakterek 5/2 – Nem, nem szerettem senkit, Igen, ennek ellenére nagyon különleges, és nagyon is élő karakterek jellemzik a regényt.

Cselekmény 5/3 –Nem volt benne túl sok. Mármint, túl sok izgalmas….

Stílus 5/5 – Fiatalos, lendületes, könnyed és szemtelen… Tetszett!

Összességében 5/3 – Végig kettősség jellemezte a könyvet, tetszett is, de annyira azért mégsem...
Talán majd a második rész!