Egy verőfényes nyári reggelen magas, karcsú asszony lép ki
Boston város tömlöcének kapuján. Az előkelő szépség riadtan szorítja keblére
csecsemőjét. Talán így akarja védeni a gyalázkodó tömeg tekintetétől, vagy vele
próbálja eltakarni szégyenének jelét, a ruháján éktelenkedő, skarlátvörös „A”
betűt? Az új-angliai puritánok törvénye szerint ezt a jelet kellett élete
végéig viselnie a házasságtörőnek.
De ki lehet a gyermek apja? Ha vele volt a bűnben, vállalja
hát vele a gyalázatot is! Csak a bűnös asszony tudja a választ, ám hiába
faggatják a város előkelőségei, ő hallgat.
Talán soha nem derülne fény az igazságra, ha ugyanezen a
napon nem bukkanna fel a városban egy furcsa külsejű idegen. Hogy ki ő? Ezt is
csak Hester Prynne tudja, de nem árulhatja el, ha meg akarja őrizni másik
titkát. Így aztán csak egyre növekvő aggodalommal figyelheti a bosszúszomjas
öregember ténykedését…
Könyv adatai:
Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 254 oldal
Eredeti cím: The Scarlet Letter
Fordította: Feldmár Terézia
Azt hiszem, ez tipikusan az a regény, ami már egyfajta „kultkönyvvé”
nőtte ki magát: más könyvek főszereplői olvassák nagy szeretettel, és ugyan ki
ne hallott volna már a házasságtörő asszonyokat megbélyegző, nagy, vörös színű
„A” betűről? De nem is kell olyan messzire mennünk, hogy igazamat bizonyítsam:
elég megnézni a 2010-es Könnyű nőcske című vígjátékot Emma Stone
főszereplésével, amely ugyan a mai környezetbe áthelyezve, de szintén ezt a kultikus
regényt idézi.
A történet Hester Prynne-ról,
a házasságtörő nőről szól, akit a puritán népek nyilvános megaláztatásra
kényszerítenek: élete végéig egy skarlát „A” betűt kell viselnie a szíve
fölött, megbélyegezve ezzel őt, mint bukott, bűnös asszonyt, noha a hitvesét
halottnak hiszi mindenki. Arra azonban Hester sem számít, hogy halottnak hitt
férje megaláztatásának legborúsabb eseményén fog felbukkanni, és megtalálni
igyekszik azt a bűnöst, Hester gyermekének apját, akinek a nevét a nő nem
hajlandó elárulni senkinek.
Bevallom, majdnem elijesztett magától a könyv, ugyanis egy nagyjából ötven
oldal hosszú, néhol khm… elég száraz írói bevezetővel indít. Emiatt kissé
lassabban haladtam a regény elejével, mint szerettem volna, de aztán egy csodaszép
napon végre a végére értem.
Az író a történet születésének a körülményeire igyekszik rávilágítani, igencsak
részletekbe menően. De miután mindezen túllendültem, és bekerültem a
cselekménybe, már nem engedett el.
Amit elsőként érdemes kiemelni, az az író stílusa.
Egyszerűen simogatták a lelkemet a gyönyörű szavak, szóvirágok. Mostanában
gyakorta észrevettem magamon, hogy szinte szomjazok egy kis „szépet”, és ez a
könyv maximálisan megadta azt, amire vágytam. Időnként kellenek olyan könyvek,
amiken el lehet rágódni, át lehet gondolni többször, akár kicsit lassabb
tempóban is olvasva őket. Az író nagyon finom eleganciával tárja elénk az eseményeket, sok
dolog inkább amolyan balladai homályba veszik, nincs konkrétum.
Történetvezetés szempontjából is maximálisan elégedett
vagyok a könyvvel. Igyekezett mindig fenntartani a figyelmem a cselekményszál, szinte
minden egyes fejezet után előtört belőlem a „csak még egy pár oldalt” érzés,
amit szerintem nem kell bemutatnom, mint a jó könyvek egyik fő ismertetőjét.
:-) Tetszett, hogy Hawthorne nem volt túl részletbemenő, inkább a lényeges
dolgok voltak kiemelve a könyvben. Például volt, hogy éveket ugrottunk, mégsem
éreztem úgy, hogy bármi is ki lett volna felejtve. Így az a kevés „töltelék”,
ami néha mégis érződött, (gondolok itt a hosszabb leírásokra, például) talán
kellett is a regénybe.
Szerettem a könyv hangulatát. Keserédes, ugyanakkor mégis ott
húzódik a háttérben a jellembírálat, talán társadalomkritika is. Bemutatja az
emberi nem esendőségét, közben pedig egy pillanatig sem szeretné azt éreztetni
velünk, hogy mindenki egy merő bűnkupac. Számomra ez a könyv arra szeretne
rávilágítani, hogy mindannyian vétkeztünk már az életben: ki így, ki úgy, ki
kisebb, ki nagyobb vétket követett el de… Van-e egyáltalán bárkinek joga ahhoz,
hogy megítélje a saját bűnünk nagyságát, mikor talán ő maga is éppen olyan
bűnös lélek? Ugyanakkor A skarlát betű a szemünk elé tárja, hogy egy erős,
sziklaszilárd jellem, és a jóság képes legyőzni, vagy legalábbis egy idő után
feledtetni az elkövetett bűnöket. Talán némileg fel is oldoz bennünket.
Ugyanakkor bűnös-e az, amit mi az elkövetés pillanatában nem annak éreztünk,
talán még utána sem?
Hester kitartása, ereje és jósága mindannyiunk számára
példaértékű lehet. Igen, elbukott egyszer. De felállt. És egyedül csak magára,
és az ő kis Gyöngyére támaszkodhatott. Mégis túllendült a borzalmas
megaláztatásokon, és csak a gyermekének élve, a szegényeken csendben segítve,
tűrve embertársai közönyét, gyűlölködő pillantását, kitaszítottként is tovább
folytatta életét. És talán ő volt a szerencsésebb. Mindenki tudott a bűnéről, és vezekelhetett is érte, feloldozást lelve. Viszont mi a helyzet azzal
a férfival, akinek Hester nem volt hajlandó elárulni a nevét?
Tudjátok, én úgy hiszem, a lelkiismeret furdalásnál kevés
rosszabb és halálosabb dolog van a világon. Én is találkoztam már vele, te is,
és mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy milyen módon képes felőrölni az
embert belülről. Nem hagy megnyugvást, nem hagy békét, és az állandóan feldúlt
lélek végül a saját börtönében elsorvadva, a testet megbetegítve várja a
végzetét. Többet ezzel kapcsolatban semmiképpen sem szeretnék mondani, az már
talán spoilernek minősülne, így én is csak amolyan kis célozgatásokkal élek,
mint amilyen Hawthorne egész könyvére jellemző.
Összességében tehát ez a regény mély mondanivalóval, tele
bűnnel, bűnbocsánattal és bosszúval, tele szeretettel és jósággal, tele gonoszsággal
és emberi gyarlósággal, az egyik legkülönlegesebb olvasásélményem marad. Nem
gondoltam, hogy ennyire tetszeni fog, de jött, látott és győzött, és csak hálás
lehetek az élményért.
Összefoglaló értékelés:
Borító 5/5 – Én az Ulpius-ház kiadását olvastam, nekem
nagyon tetszik. Letisztult és illik a regényhez.
Karakterek 5/5 – Olyan… emberiek voltak mindnyájan.
Cselekmény 5/5 – Nem az eseménydússág a lényeg, hanem a
sorok között megbúvó mondani való… Nekem azt adta, amit leírtam. És neked?
Stílus 5/5 – Finom elegancia és csodálatos nyelvezet. Igazán
lélekmelegítő volt.
Összességében 5/5 – Különleges könyv, mély mondanivalóval,
hús-vér emberekkel, tele élettel és kritikával, ami után érdemes magunkba nézni.
Szerettem és tanultam is belőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése