2015. december 29., kedd

Sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok!

Sziasztok!

*egy eltévedt vándor telepszik le törökülésben*
Tudom, tudom. Rég jártam itt. Vagyis, tulajdonképpen nem is olyan régen...inkább életjelet nem adtam hosszú ideje magamról. Nincs mentségem, csak egy ígéretem, hogy jövőre talán többet tudok foglalkozni a bloggal. Szeretnék, mert elképesztően hiányzik.

Egy kis év végi összegzést azért tennék:

Ebben az évben 51 könyvet olvastam el, ez megközelítőleg 17904 oldalt jelent és 10 könyvet hagytam félbe. Egyszer talán újrapróbálkozom velük. Mindenesetre, felháborítóan kevés ez az elmúlt évekhez képest (tavaly 70 könyvet olvastam, 2013-ban pedig 88-at). Bízom benne, hogy a 2016-os évem legalább annyira termékeny lesz, mint a tavalyi, vagy tavaly előtti.
A blogon 15 darab bejegyzést sikerült összekaparnom - vállveregetés. Ezek közül a vélemények közül Borsa Brown: A maffia ágyában című könyvről írt elemzést szerettétek a legjobban, a legkevésbé pedig a The DUFF-ról írt idézetes ajánlómat...Hát, talán nem vált be annyira ez a rovat, mint gondoltam.:-)
3 kedvenc könyvet avattam: Róbert Katalin: Szívből, színből, igazán; Petőfi Sándor: Az apostol és Katona József: Bánk bán című könyve lopta be magát a szívembe idén. A Szívből, színből, igazán véleményezve is lett, a bejegyzést a címre kattintva elérhetitek.
A tíz félbehagyott könyv:
1. Joanne Harris: Csokoládé  - igazából nem arról van szó, hogy túl nagy problémám lett volna vele, egyszerűen kevésbé tudott lekötni.
2. William Shakespeare: Hamlet - mentségemre szóljon, én szeretem a kötelezőket, a Mestert is, de a Hamlet nem csúszott. Talán még szellemileg nem vagyok elég érett hozzá...:P
3. Jennifer L. Armentrout: Opál - *elhajol a paradicsomeső elől* pedig majdnem végigolvastam! Csak előjött ama rossz szokásom, hogy az utolsó ötven oldalon már nem bírtam átverekedni magam. Pedig az első részt nagyon szeretem, de se a második, se ez nem hozta nekem azt, ami az Obszidiánban megfogott.
4. Kelly Creagh: Nevermore -Soha már - ez az a könyv, amit nagyon szeretnék befejezni, mert szintén a legizgalmasabb résznél hagytam abba, és még érdekelne is. Csak valahogy nem akaródzott kikölcsönöznöm újra a könyvtárból.
5. Brigid Kemmerer: Storm -Vihar - vannak jól megírt, és nem jól megírt szerelmi háromszögek. Ez a könyv az utóbbiba sorolható.
6. Rachel Hawkins: Demonglass - Démonüveg - elkövettem azt a hibát, hogy rögtön a Hex Hall után kezdtem bele, pedig kellett volna egy kis idő, hogy hagyjam leülepedni az eseményeket. Ezt is a legizgalmasabb résznél hagytam abba, természetesen.
7. Laura Arkanian: Holdezüst, vérarany - igazából, nagyjából tíz oldalt olvastam el belőle, de nagyon nem kötött le.
8. Oliver Bowden: Assasin's Creed - Reneszánsz - pedig ez sem volt rossz, csak az volt a hibája, hogy volt könyv, ami éppen akkor jobban érdekelt nála, ezért szegény a süllyesztőben végezte.
9. Goethe: Faust - Én próbálkoztam. Tényleg. Nagyon szerettem volna, de nem ment. Olvastam, és egyszerűen mindig vissza kellett lapozzak, mert egy oldallal később azt vettem észre, hogy fogalmam sincs mi történt benne. Talán egyszer újra nekiveselkedek.
10. Jókai Mór: Az arany ember - Belekezdtem. Becsületesen, még nyáron. Csak...valahogy nem ment. Ez a könyv a mumusom. Mindig kísért, hogy olvassam el, rengetegszer összetalálkozom vele, de mégis rettenetesen félek tőle. 

Azt hiszem, ennyi lett volna ez a kis év végi értékelés. Szeretném nektek megköszönni, hogy annak ellenére, hogy nagyon ritkán írtam, mégis növekedett a száma a feliratkozóimnak, és akik tavaly vagy tavaly előtt is itt voltak, velem maradtak. Sokat jelent és köszönöm a bizalmat! Jövőre igyekszem méltóbb lenni hozzá. Azért is hálás vagyok, hogy alul szoktátok értékelni a bejegyzéseket. Mindig inspiráló, bármelyik opciót is választjátok! Remélem, nektek nagyon jól telt az évetek! Bízom benne, hogy nekem a következő év sokkal jobban fog sikerülni, blog, olvasás és egészség szempontjából is. Kívánom, hogy legyen boldog és sikerekben gazdag számotokra a 2016! Jövőre, remélem, ugyanitt!

Ölel benneteket:
Moncsi

2015. augusztus 30., vasárnap

Tiffany Reisz: A szirén (Eredendő bűnösök I.)

Ez a világ a férfiaké, de egy nő van legfelül.

Nora Sutherlin erotikus regényeiről híres és hírhedt – és van egy titka, amelyet túl sokan tudnak ahhoz, hogy ne kerüljön napvilágra. Nora legújabb kézirata más, mint az eddigiek: komolyabb, mélyebb, személyesebb – és Nora biztos benne, hogy meghozza számára az áttörést… De vajon lehet-e együtt dolgozni a kimért, karót nyelt angol szerkesztővel, Zachary Eastonnal? Hiszen ő mondja ki az utolsó szót, de maximalizmusa felháborítja Norát. Zach-et Nora szabados életmódja kergeti az őrületbe – és a tény, hogy egyre inkább vonzódik ehhez a nyílt, mégis titokzatos nőhöz.

Nora azt hitte, mindent tud arról, milyen, amikor az ember a saját határait feszegeti. De abban a világban, ahol a szenvedély maga a fájdalom, soha semmi sem ilyen egyszerű.


Ki lehet az a férfi, aki öt év távlatából is irányítani képes a nő minden gondolatát? És egyáltalán: ki is Nora Sutherlin valójában? Képes lesz-e valaha önmagának megválaszolni ezt a kérdést?


Könyv adatai: 
Kiadó: Egmont (néhai)
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 488 oldal
Eredeti cím: The Siren
Fordította: Márton Andrea





Zach házassága gyakorlatilag tönkrement, ám minden pillanatban csak a felesége jár az eszében, és az, hogyan romlott el ilyen pillanatok alatt a kapcsolatuk. Csak tetézi a rosszkedvét, amikor főnöke Nora Sutherlin, a hírhedt erotikus regényíró főszerkesztőjének nevezi ki. Zach, bár szereti Grace-t, Norát egy pillanatra sem tudja kiverni a fejéből. A nő szarkasztikus humora, csipkelődő megjegyzései, csábító mivolta kirángatja a férfit a mindennapok mókuskerekéből. De vajon ki ez a titokzatos nő valójában? A történet két főszálon indul el, Zachary Easton, a mogorva, kemény, megkeseredett főszerkesztő, és Nora Sutherlin, az erotikus regényeiről híres vagy inkább hírhedt regényíró szemszögéből.
A könyv a műfajában, témájában is különleges, noha erotikus történetről van szó, az írónő egy igen hangsúlyos BDSM szálat is belecsempészett a regénybe. Igen, bizonyára mindenkinek A szürke ötven árnyalata jut eszébe... Mégis, ezt a két könyvet, bár témájukban elméletileg azonosak, még csak össze sem lehetne hasonlítani.

2015. augusztus 13., csütörtök

Rainbow Rowell: Eleanor és Park

Park Sheridan tökéletesen kigondolta. Ha senki sem látja, senki sem fogja zavarni. Ha láthatatlanná tud válni, mindenki békén hagyja majd. Eleanor Douglas akkor sem lenne képes eltűnni, ha megpróbálná. Minden túl sok rajta őrült vörös haja, fantasztikus ruhái, a szokatlan bolondságok, amik elhagyják a száját. Mikor Eleanor feltűnik Park iskolabuszán, a fiú nem tudja eldönteni, hogy bátor-e, vagy öngyilkos típus De nem tudja kiverni a fejéből. Két rossz csillagzat alatt született fiatal története, akik elég okosak ahhoz, hogy tudják, az első szerelem szinte sohasem tart soká, de elég bátrak és elszántak ahhoz, hogy mégis megpróbálják.





Könyv adatai: 
Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 334 oldal 

Eredeti cím: Eleanor & Park
Fordította: Simonyi Ágnes







Már a megjelenése óta fájt a fogam erre a könyvre, a sok-sok jó vélemény és kritika, meg a körülötte csapott hype nagyon felcsigázott iránta. Nagy nehezen sikerült is belekezdenem, és valóban, már megértem, miért szereti mindenki….ami viszont nem jelenti azt, hogy én is így érzek vele kapcsolatban.
A könyv cselekménye 1986-ban kezdődik el, abban az időben, amikor én még csak meg sem születtem. Az akkori világ, a zenék, az együttesek, amiket a szereplők még lemezről és walkmanről hallgattak, vagy az, hogy a srácok ahelyett, hogy a Facebook-on lógva üzengettek volna egymásnak, a vezetékes telefonon beszélgettek, mind-mind olyan dolog volt, ami megadta a könyv különleges atmoszféráját. Hatalmas piros pont az írónőnek azért, hogy ebbe az időszakba helyezett egy ifjúsági regényt. Szerintem szüksége van a fiataloknak arra, hogy tudják, milyen volt azelőtt. 
Park ázsiai származású az édesanyja lévén, így az alacsony termet, a fekete haj és a mandulavágású szeme jóval megkülönbözteti őt a társaitól. Azonban Park nem akar mást, csak beleolvadni a tömegbe, ami már úgy, ahogy sikerül is neki, amikor felbukkan Eleanor. A lány minden, csak nem átlagos. Duci, loboncos vörös haja van, és még furcsán is öltözködik. Eleanor legalább annyira tökéletlen, mint Park, és mégis, pont ezért tökéletesek mindketten.

2015. augusztus 6., csütörtök

Kody Keplinger: The DUFF - A pótkerék #Idézetes ajánló 1.


A tizenhét éves Bianca Piper cinikus, hűséges, és még véletlenül sem gondolja azt, hogy ő lenne a legszebb a barátnői között. Arról nem is beszélve, hogy okosabb annál, mint hogy elkábítsák az iskolai nőcsábász, Wesley Rush szavai. Ami azt illeti, Bianca kifejezetten gyűlöli ezt a srácot. Amikor pedig Wesley Duffnak nevezi őt, egyszerűen ráborítja a kóláját. Ám Bianca élete otthon sem éppen tökéletes, így figyelemelterelésre van szüksége. Azon kapja magát, hogy megcsókolja Wesleyt. És ami a legrosszabb, még élvezi is. Hogy elszabaduljon a mindennapok poklából, beleveti magát a fiúval egy titkos „ellenségek extrákkal” kapcsolatba. És ez egészen addig működik is, amíg ki nem csúsznak a dolgok az irányítása alól: kiderül, hogy Wesley nem is olyan rossz hallgatóság, ráadásul az ő élete is elég kiábrándító. Bianca elborzadva veszi észre, hogy kezd beleszeretni abba a srácba, akiről úgy gondolta, mindenkinél jobban utálja.




Könyv adatai:
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 300 oldal
Eredeti cím: The DUFF
Fordította: Szabó Krisztina



Ez a mű azon kevesek közé tartozik, ami már a magyar megjelenés előtt, eredeti nyelven is a várólistámra került. Felkeltette a figyelmem a különleges cím és az érdekes fülszöveg. Szórakoztató, ugyanakkor mégsem habos-babos tinisztorit vártam, amit maximálisan meg is kaptam. Most egy rendhagyóbb, amolyan „idézetes ajánló” lett a bejegyzésből, bízom benne, hogy elnyeri a tetszéseteket, és ti is kedvet kaptok a könyvhöz! Elvétve apróbb spoilerek találhatók, de igyekeztem inkább kedvcsináló jellegű idézeteket válogatni.

2015. augusztus 1., szombat

Anna Banks: Poszeidón (Szirénia öröksége I.)

Emma barátnőjével, Cloe-val nyaral a tengerparton, amikor egy aprócska baleset során megismerkedik a jóképű Galénnal. Ez a találkozás valóban a véletlen műve? Emmának nincs lehetősége ezt kideríteni, mert egy tragédia beárnyékolja ottlétüket. A lány, miután hazatér, nehezen képes feldolgozni a traumát. Ekkor váratlanul ismét fölbukkan az ibolyakék szemű idegen.
Galén, a szirén herceg a szárazföldön kutat egy lány után, akiről azt hallotta, hogy talán ő az utolsó élő szirén, aki egyesítheti a tenger mélyén élő két uralkodóházat. Bár erőteljes kötődésük azonnal érezhető, Galén még sincs teljesen meggyőződve róla, hogy Emma az, akit keres. Végül a sok bizonyíték meggyőzi, hogy csakis Emma és különleges képessége mentheti meg a herceg országát. Galénnak szüksége van a lány segítségére – bármilyen kockázattal jár is. Vajon képes lesz Emma beváltani a hozzá fűzött reményeket? És vajon összefonódhat két ennyire különböző világ?







Könyv adatai:
Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 326 oldal 
Eredeti cím: Of Poseidon 
Fordította: Komáromy Rudolf




Igyekszem mostanában rostálni a tengernyi Young Adult könyv között, és csak a legjobbaknak ígérkezőket a várólistámra tenni. Ez a regény két dolog miatt ragadta meg a figyelmem: egyrészt csodaszép borítója van, másrészt pedig megakadt a szemem a fülszövegben lévő „szirének” szón. Kedvelem a természetfeletti lényeket, így mindig szívesen veszek a repertoáromba új fajokat is, és mivel konkrétan sellőkkel a középpontban még nem olvastam regényt, mindenképpen szerettem volna megpróbálkozni vele.
A történet szerint Emma McIntosh, és barátnője Chloe, a tengerparton töltik önfeledten a nyarukat, amikor Emma szó szerint belefut egy igencsak jóképű, gyönyörű ibolyakék szemű srácba. A lány elképed, mikor a saját, másokon még sohasem látott szemszínét látja visszanézni magára. Noha a két lány hamar otthagyja a furcsa ismeretlent, a boldog nyaralás nem tarthat soká egy borzalmas baleset végett.
Galén, a szirénkirály Grom öccse, egyfajta követként él az emberek világában. Egy különleges, Poszeidón tehetségével rendelkező lányt keres fivére számára, aki egyesítheti a szirének két uralkodóházát. Emmával való találkozása azonban mindent megváltoztat. A fiú érzi, hogy a lány különleges, azonban nem lehet biztos benne, mert Emma más, mint a többi szirén. Kénytelen hát a lány közelébe férkőzni, és beolvadni az általa oly gyűlölt emberi fajba.

2015. július 26., vasárnap

Borsa Brown: A maffia ágyában (A maffia ágyában I.)



Suzanne Roberts körül megfordul a világ: viharos gyorsasággal veszít el mindent és mindenkit maga körül, ami és aki addig fontos szerepet töltött be az életében. Szerencséjére a sors kárpótolja őt mindenért: megajándékozza Massimo, az ellenállhatatlan, művelt és jómódú ügyvéd szerelmével, aki rögvest szülővárosába, Palermóba röpíti álmai asszonyát. Itt véget is érhetne ez a romantikus történet… a happy end ezúttal mégis elmarad. Szicíliáról ugyanis kiderül, hogy távolról sem a képzelet mesés birodalma, s lassan Massimóról is lehull az álarc…
Lesz-e kiút az érzései között őrlődő, bántalmazott hősnő számára? Van-e szabadulás a maffia hálójából? És egyáltalán: hol van a határ szerelem és gyűlölet között?
„A gyűlölet is szeretet, csak épp fejtetőre van állítva. A szeretet igazi ellentéte a félelem” – adja meg a választ Osho, és e tantétel igazságát nem is bizonyíthatná hitelesebben e könyv.
BORSA BROWN lélektani folyamatokat is boncolgató, letehetetlen regénye feltárja, milyen pokoli mélységekbe és paradicsomi magasságokba juthat férfi és nő, ember és ember kapcsolata.



Könyv adatai: 
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 312
Eredeti cím: -
Fordította: - 





Jó ideje tudtam már a regény létezéséről, a kezdetekben mégsem foglalkoztam vele különösebben. Egyrészt mert olyan furának tűnt a fülszöveg alapján, másrészt be kell vallanom, kicsit szkeptikus voltam a számomra teljesen ismeretlen magyar írónővel szemben. Bizony, ez a regény egy magyar szerzőtől származik. Számomra mindig nagy öröm, ha új tehetségekre lelek, Benina, Róbert Katalin, A.O.Esther s a többiek számtalanszor bizonyítják, hogy pont úgy, vagy sokkal jobban is tudnak írni, mint akár egy amerikai bestsellerszerző. Ezért amikor egyre több pozitív értékelést hallottam a könyvről, úgy döntöttem, mégis adok neki egy esélyt.

2015. július 16., csütörtök

S. J. Watson: Amnézia (Mielőtt elalszom)

Christine minden reggel idegen ágyban ébred fel, egy idegen férfi mellett. Belenéz a tükörbe, és döbbenete tovább fokozódik: egy középkorú nő arca néz vissza rá. Az ágyból időközben előkászálódó férfi minden reggel elmagyarázza neki, hogy ő Ben, a férje, hogy Christine negyvenkét éves, és két évtizeddel ezelőtt egy szörnyű balesetben szerzett fejsérülése miatt képtelen megjegyezni az új emlékeket. Christine mindennap hihetetlen harcot folytat azért, hogy visszaszerezze emlékeit, vagyis rajtuk keresztül önmagát. Kiderül, hogy semmi és senki nem az, mint aminek látszik, így a nyugodt tempójú, visszafogott történet hamar vérbeli thrilleré változik…A könyvből készült film október 30-tól a mozikban! A könyv S. J. Watson: Mielőtt elalszom című nagy sikerű regényének újabb kiadása.



Könyv adatai: 
Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2014 (filmes borító)
Oldalszám: 464 oldal
Eredeti cím: Before I Go To Sleep 
Fordította: Gellért Marcell 







Gondoljunk vissza az életünkre. Tele vagyunk emlékekkel, nem igaz? Néhány az általános iskoláról szól, még több már a gimnáziumi "elsők" közül való: egy buli a legjobb barátunkkal/barátnőnkkel, az első csók, az első párkapcsolat. Munkahelyek vagy főiskolák, esetleg mindkettő. A nap amikor megkérték a kezünket, vagy amikor elhatároztuk, hogy megkérjük a kedvesünket, kösse hozzánk az életét. Esküvő, a gyermekünk első lépései, vagy mikor először megy iskolába, az ő első szerelmei és szerelmi csalódásai, boldog és boldogtalan időszakok, nevetések és könnyek. Akár megtörtént, akár nem, biztos vagyok benne, hogy ezeket az igazán fontos dolgokat őrizzük vagy fogjuk őrizni az életünk során. De mi van akkor, ha egy reggel úgy ébredünk, hogy nem emlékszünk a tegnap estére? Sőt, arra sem, hogy egyáltalán mit csináltunk az elmúlt években? Hogyan reagálnánk ha egy idegen férfi mellett ébredve meglátnánk a gyűrűt az ujjunkon, annak bizonyítékát, hogy ezzel a teljesen ismeretlennel házasságot kötöttünk? És vajon ki az, aki jót akar nekünk, és kiben bízhatunk meg igazán? Christine története erről szól.