2017. március 6., hétfő

Búcsúzás

Körülbelül egy hónapja fogalmazódott meg bennem egy gondolat. Egy olyan gondolat, amit egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből. Vicces, mert annak idején, majdnem négy évvel ezelőtt, a blogolás ötlete is ugyanígy jött a fejembe. Tizennégy éves voltam, általános iskolás, és így visszagondolva el se tudom képzelni, honnan merítettem annyi bátorságot, hogy kiálljak a - valljuk be őszintén, igencsak gyengécske - írásaimmal, gyakorlatilag az egész Világháló elé. 
De megtettem. 
És ezzel a lépéssel nagyon sokat köszönhetek az akkori önmagamnak. Mert csodálatos élményeket és tapasztalatokat szereztem, rengeteg nagyszerű könyvet, embert és blogot ismertem meg, és elképesztő élmény volt ennek a közösségnek a tagja lenni. De az idő múlik, és közben én is sokat változtam. Néha eltévelyedtem, aztán visszataláltam, és újult erővel vetettem bele magam az írásba, és legfőképpen annak az örömébe, hogy talán másokat egy-egy könyvajánlómmal olvasásra ösztökélhetek, vagy megismertethetek egy jó könyvet. Ez mindennél többet ért és többet ér még tulajdonképpen most is számomra. Hiszem, hogy a könyvek és az olvasás a legjobb dolgok közé tartoznak, amik az emberiséggel megtörténhettek az idők során. A könyvekben varázslat lakozik, és a varázsige, amivel az ember előhívhatja magának ezt a csodát, az egyik legnagyobb kincs a világon: az olvasás.
Én már egészen kicsi koromtól kezdve alkalmaztam ezt a varázsigét, de ahogy visszagondolok az elmúlt évekre, valami egyre inkább elvitt másfelé. Szó sincs arról, hogy mondjuk megcsömörlöttem volna, vagy valami hasonló, egyszerűen csak máshová kellett összpontosítanom az energiáimat. Közben pedig észrevétlenül is az történt velem, ami soha nem akartam, hogy megtörténjen: hogy az olvasás többé már nem varázslat, hanem olyan "muszáj" dolog lett. Mint amikor az embernek szednie kell valamiféle kanalas gyógyszert: lehet hogy először viszonylag finom, és érzed a jótékony hatását, de egy idő után már émelyítő, mégis, ha nem szeded be, utána rosszul érzed magad. 
Rendben, ez egy borzasztóan lelombozó és bugyuta hasonlat, de azt hiszem, a lényeg azért átjön belőle. 
Úgy érzem, az életem most számos dologban fordulóponthoz érkezett, és az utóbbi időben kissé elvesztem a döntések sorozatában. (Abba még bele se gondolok, hogy mi lesz velem jövőre az érettségi időszakban, de ez most nem tartozik ide.) Eddig csak halogattam, tologattam, és amit a legjobban utálok: félszívvel csináltam mindent. És ez így nem mehet tovább. Az ember vagy csináljon valamit teljes szívvel és lélekkel, vagy inkább sehogy. Mert amikor valamit csinálsz is meg nem is, az gyakorlatilag semmilyen. És az egysíkú dolgok számomra mindig is taszítóak voltak. És mégis, hogyan legyek egyensúlyba magammal, ha a saját cselekedeteim ellentmondanak az elveknek, amiket vallok? 
Így amikor rádöbbentem arra, hogy teljesen elvesztem a mindennapok döntéshalmában, és elkezdtem a rossz értelemben sodródni, akkor tudtam, hogy nem húzhatom tovább a dolgokat. Ezt sem. Egy hónappal ezelőtt leültem ide a gépem elé, és megnyitottam itt egy új vázlatot. A címet már tudtam, de azt nem, hogy mit is írhatnék. Túl friss volt, túl sok minden kavargott bennem, és akkor sajnos még távol maradt a felismerés. De nem vergődök tovább. Több tisztelet jár ennek a blognak, az olvasóknak, és annak a tizennégy éves kislánynak is, aki régen elkezdte ezt az egészet annál, hogy hébe-hóba felnézek és kéthavonta méltóztatok egy-egy bejegyzést megírni. 
Csodálatos dolgokat kaptam ennek a blognak köszönhetően a négy év alatt. Sokkal kevesebb lennék ma, ha annak idején nem vágok bele ebbe az egészbe. Ez a négy év ebből a szempontból mindig boldog emlékeket fog idézni, bárhogy is lesz a jövőben. Nem akarom teljesen elzárni magamat, mert fogalmam sincs, hogy mit hoznak az elkövetkezendő idők. Hagyok magamnak itt egy kiskaput, mert sohasem lehet tudni. Talán egyszer visszatérek még ehhez az egészhez, lehet hogy itt, lehet, hogy egy másik platformon, nem tudom biztosan. De amit most teljes bizonyossággal tudok, hogy ezt a döntést meg kellett hozzam. 
Nem akartam a végére semmiféle béna köszönetnyilvánításokat írni, mert olyan elcsépelt. Úgyhogy csak annyit szeretnék mondani így a végére, hogy hálás vagyok. Hálás mindazért amit a blogtól és tőletek kaptam. A legjobbakat kívánom. 

Ölel benneteket, 

Moncsi/Móni

2017. január 28., szombat

Fiona Wood: Vadvilág

A Vadvilág frissítő, szívhez szóló ifjúsági regény az első szerelemről, a barátságról és a be nem illeszkedésről. Két merőben eltérő szemszögből ismerjük meg a történetet. Az egyik mesélő a rút kiskacsából lett hattyú, Sibylla (Sib), a másik az új lány, Lou, aki nemrég veszítette el a barátját egy tragikus balesetben.

A Vadvilág egy középiskolai osztály erdei iskolai története, ahol túlélési és tájékozódási technikákat tanítanak nekik, és ahol megismerhetik a valódi életet az iskola falain kívül. Miközben Sib igyekszik kideríteni, hányadán is áll új, népszerű barátjával és féltékeny legjobb barátnőjével, Lou pedig azért küzd, hogy túlélje a mindennapokat, ez a páratlan páros felismeri, mi – és ki – számít igazán.




Könyv adatai: 
Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2015
Eredeti cím: Wildlife
Fordította: Szabó Luca
ISBN: 9789634060338





Egy kedves barátnőm olvasmánylistáján láttam meg ezt a könyvet, és bár már gyakran úgy érzem, az ilyesfajta regények nem adják azt az élményt számomra, mint régen, néha igenis jólesik valami ehhez hasonlót olvasni. Ezeknek a javarészt tiniknek szóló könyveknek is megvan az a „felsőbb osztálya”, melyek egy kicsit különlegesebbek, adnak valami pluszt, valami mélyebbet, mint egyes műfajbéli társaik. Valami ilyesmit vártam a Vadvilágtól.

2017. január 15., vasárnap

Aniuniverzum#1 Rovat bemutatkozás és az első bejegyzés

Éreztél már úgy, hogy semmi nem sikerül? Hogy a folytonos próbálkozásaid ellenére is állandóan kudarcok érnek? Érezted már, hogy bármennyit is teszel valamiért, sehogyan sem sikerül, vagy legalábbis biztosan nem úgy, ahogyan szeretnéd? Oké, ezek a kérdések valami női magazin önsegítő rovatának első sorai is lehetnének, de hidd el, nem ebbe az irányba szeretnék elmenni.
Az élete során az embert nagyon sok kudarc és csalódás éri. Van, akit már az életének korai szakaszában is, van, akit csak később, de nem is ez számít, mert mindenki átélte már, valószínűleg nem is egyszer. Kikerülhetetlenek. De az soha nem mindegy, hogyan nézünk szembe velük.
A csalódásokat mindenki máshogy éli meg. Mindannyian mások vagyunk, máshogyan reagálunk bizonyos helyzetekre, szituációkra. Egyeseket feltüzel; a másik egyszerűen feladja. Természetesen ez azért nem ilyen fekete-fehér. Talán találkoztál már te is olyan emberrel, akiről úgy tűnik, teljes gőzzel halad az álmai és a céljai megvalósítása felé. Mégis, ki tudja, lehetséges, hogy te nem is gondolnád róla, de mondjuk pár héttel, pár hónappal vagy akár egy évvel ezelőtt még egy feneketlen gödör mélyén fetrengett az önsajnálatban, hogy neki semmi sem sikerül.
Most mégis itt van.
Lehet, hogy több energiájába került kimászni onnan, mint bármi más az életében. Talán ahhoz képest a céljai megvalósítása már ezerszer könnyebbnek tűnik. Lehet. Sohasem tudhatjuk.
Én is voltam gödörben. Nagyon csúnya, sebekkel teli, önutálattal és önsajnálattal teli gödörben. Most azt tanulom, hogy hogyan ne ássam újra azt a mélységet. De bennem van az akaraterőm. Akarom, hogy jól legyek. Akarom, hogy az álmaim valóra váljanak, és hogy elérjem a céljaimat. Én magam vagyok értük a felelős, ami ugyan nagy teher, de ha vágyakat tűzünk ki magunk elé, akkor ezt a terhet vállalnunk kell. Ha elbukunk, akkor elbukunk. Fel kell tápászkodni, és igenis  folyamatosan rugdosni a saját seggünket, hogy továbblépjünk. Mert az élet is megy tovább. Ha megállunk, akkor áthalad rajtunk, és nem lesz más számunkra csak a múlt. Aki pedig örökké a múltban él, az nem is él igazán. Tenni kell érte. És a legfontosabb: hinni magunkban. Hinni a lehetetlenben. És azzal a tudattal élni, hogy képesek vagyunk rá. Azért írtam most le ezeket a gondolatokat, mert amikor megnéztem ezt az animét, akkor újra átéltem ezeket az érzéseket, és azt a folyamatot, amin az elmúlt hónapokban keresztülmentem.
Nagyon szeretek animéket nézni. Körülbelül tizenhárom-tizennégy éves koromban kaptam rájuk, több barátom ajánlására. Szkeptikusan álltam a dologhoz: fura nyelv, fura történetek és „mesefigurák”…. Mit szeret ezen mindenki?
Aztán megnéztem az első animémet. És azt követte egy második, aztán harmadik… És ez máig is így tart. Érdeklődni kezdtem a japán kultúra iránt; megszerettem ezt a különlegesen csodálatos nyelvet, és azóta szeretek japán dalokat hallgatni. Szeretek rajongani ezért az egész atmoszféráért. És úgy döntöttem, hogy szeretném ezt is megosztani veled a könyveken túl. Talán szűkebb réteghez fognak eljutni ezek a típusú írások, de bízom benne, hogy majd ez is megtalálja a maga közönségét. Én nagy szeretettel fogom írni – akár csak a könyves véleményeket – az Aniuniverzum bejegyzéseit is. Fogadjátok hát szeretettel az ajánló első bejegyzését, ami nem más, mint a tél sztáraniméje, a Yuri!!! on ICE.
Tudom, tudom, hogy már a csapból is ez az anime folyik, szóval nem csodálkozom, ha már a könyöködön jön ki a történet. De azért bízom benne, hogy ha már  sok-sok Y.O.I. krtitikán, véleményen és hasonlókon átverekedted magad, az enyémre is szánsz pár percet. :-)

2017. január 1., vasárnap

Leiner Laura: Nélküled (Bexi IV.)


Bexi és Nagy Márk története sosem volt egyszerű. Az, hogy Márk leütötte Beki exét egy tévéműsor kellős közepén, nem sokat segített a kapcsolatukon, sőt. Vajon lehet újra Berk, esetleg Márxi, vagy a Fogd be Aszád tagjai újabb vicces párneveken törhetik a fejüket? És hogyan fog hatni mindez Körte, Evelin és Aszádék, Anti és a trágár csellista jól összeszokott csapatára? Van helye köztük újabb embereknek is, vagy végleg széthull a társaságuk?








Könyv adatai:
Kiadó: L&L
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 448 oldal
Eredeti cím: -
Fordította: -
ISBN: 9786158031233







El sem hiszem, hogy már elérkeztünk a Bexi negyedik részéhez. A könyvek kötetről kötetre egyre jobbak, a sorozat és az írónő népszerűsége pedig töretlen. A Nélküled pedig jócskán megugrotta –az eddigi tapasztalatok alapján – a tőle és a sorozattól elvárt szintet is. A tavalyi évet is egy Leiner Laura könyvvel indítottam a blogon, tartsuk hát meg ezt a jó szokást 2017 elején is! :-)
A történet szerint Beki maga mögött hagyta Nagy Márkot, a CsaSz forgatás utáni történteket a lány nem bírta lenyelni. Az összeszokott csapat sem gyűlik már össze úgy, ahogyan régen. Rebeka közben igyekszik túllépni a történteken, főleg Nagy Márkon. Ez sikeresnek is látszik a kedves és normális Tomi mellett, azonban amikor Beki és Márk újra összekerülnek, a lány választás elé kerül.

Évi végi összefoglaló

Sziasztok!

Bár az év végi értékelést mindig december utolsó napjaiban szoktam hozni, most átcsúszunk elsejére, ez most így alakult. :-) Elolvastam a tavaly írt bejegyzésemet, és az elvárthoz képest rendesen leszerepeltem. Elolvasott mennyiség terén sajnos az utóbbi évek nem mutatnak javuló tendenciát, sőt. 2013-ban 88 könyvet olvastam el, 2014-ben 70 könyvet sikerült elolvasni, 2015-ben ez a szám már 51 regényre csökkent, idén pedig 46 könyvet, amiből kb. 10 írás egy mangasorozat része. Ebből kiindulva tervezek majd másfajta típusú bejegyzéseket a blogra, és a komfortzónámból kicsit kilépni,  de ez még maradjon meglepetés.
A blogon - a tavalyihoz hasonlóan - szintén 15 bejegyzést sikerült összeírnom. Azt hiszem, ezt a számot nem ártana ebben az évben emelni. :-)
Annyit mindenképpen szeretnék leírni, hogy elvárásokat idén nem támasztok magammal szemben. Szeretném, ha ez az év jó lenne, szeretném, ha több könyvet tudnék olvasni és a bloggal is többet tudnék foglalkozni. Amit tudok, hogy ezért meg is fogok tenni mindent - meglátjuk év végén.
Mindenkinek sikerekben gazdag boldog újesztendőt kívánok, remélem, hogy nagyon szép évetek lesz!

Ölel benneteket,

Moncsi



2016. november 25., péntek

Vladimir Nabokov: Lolita


Sokféle pletyka és félreértés övezi a nálunk jobbára csak hallomásból ismert Vladimir Nabokovot és híres-hírhedt regényét, a Lolitá-t. E nevezetes könyv éppúgy végigjárta a maga kálváriáját, mint századunk más jelentős, a pornográfia vádjával illetett regénye, például Lawrence Lady Chatterley-je, vagy Joyce Ulysses-e.

A félreértések legfőbb forrása a regény eseménytörténete. A Lolita főhőse-elbeszélője, Humbert Humbert, francia születésű irodalomkutató és elvetélt író, akit perverz vágyak gyötörnek. Hányatott múltat hagy maga mögött, s gyanús idegenként kóvályog Amerikában. A javakorabeli férfi jelenét Lolitával, szállásadónője tizenkét éves lányával való találkozása szabja meg. Humbert előbb a gyermek közelébe férkőzik, majd amikor az árvaságra jut, a gondviselője, rabtartója és rabszolgája, kínzója és áldozata lesz. A démonikus viszony hátteréül az ezerszínű és végtelen Amerika szolgál, az óceántól óceánig nyújtózó Újvilág, melyet a duett többszörösen végigutazik, mígnem Quilty, a titokzatos drámaíró elrabolja Lolitát, hogy a maga – Humbertnél nem kevésbé perverz – vágyait élhesse ki rajta. A szerelmétől, léte értelmétől megfosztott Humbert végül fölleli és megöli ellenség-hasonmását. 

Ez a hihetetlenül gazdag, irodalmi allúziókkal, utalásokkal, már-már rejtvényekkel átszőtt mű azonban sokkal több egy szerelmi-szexuális kapcsolat taglalásánál: ízig-vérig művészregény, amely metaforikus áttétellel művészet és élet, alkotói képzelet és nyers életanyag, művész és polgár viszonyát, azaz egy jellegzetesen huszadik századi témát dolgoz fel egy esztétikai életszemlélet jegyében.






Könyv adatai: 
Kiadó: Európa
Megjelenés éve: 1955
Kiadás éve: 2011
Eredeti cím: Lolita
Fordította: Békés Pál
ISBN: 9789630792837




Mielőtt belekezdtem ebbe a regénybe, nem egészen tudtam, mit várhatok, hisz különleges, ugyanakkor megosztó és nehéznek ígérkező témáról volt szó, ami nem más, mint a pedofília.
Főszereplőnk, Humbert Humbert memoárját követhetjük végig. Egy pedofilét, aki kicsinyes rajongással, néhol durva erőszakossággal, de mindennél jobban szeretett egy kislányt. Ennek érdekében még a lány mamáját is képes elvenni, csak hogy (a saját magában elkeresztelt) Lolita közelében lehessen. Azonban egy szerencsétlen (vagy szerencsés?) véletlen folytán Lolita Humbertre lesz utalva. Felesleges lenne azonban csak leragadni az alapszituációnál, mert ez a könyv sokkal több: színtiszta, tömény irodalom.

2016. szeptember 10., szombat

Gustave Flaubert: Bovaryné

Abban az esztendőben, amikor nálunk még a Bach-korszak s a franciák fölött III. Napoleon császár uralkodott, egy évvel a krimi háború befejezése után és egy évvel a «kis Napoleon» ellen megkísérelt bombamerénylet előtt, szóval 1857-ben a párizsi büntetőtörvényszék előtt ült mint vádlott egy zsandármegjelenésű, de nőiesen lágyszívű, szélesvállú, lógó vörösbajszú, 36 éves úriember, akit a közerkölcsök ellen elkövetett bűnnel és vallásgyalázással vádoltak. Az úriember egy író, aki tizenegyedik éve él visszavonultan özvegy édesanyjával vidéken, Rouen mellett egy tanyán, ahol írással-olvasással «öli magát a dicsőségért, amelyben nem hisz». A neve Gustave Flaubert, s a bűn, amelyért a vádlottak padjára került – egy könyv, a Madame Bovary című híres regény. Ki ez a Flaubert? S miért híres regény a Madame Bovary?



Könyv adatai:
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 1974
Oldalszám: 348 oldal
Eredeti cím: Madame Bovary
Fordította: Gyergyai Albert
ISBN: 9630728109










„Ej, ej, már megint azok a fránya kötelező olvasmányok!” mondja az ember, és némi szájhúzással nekifog elolvasni általában egy olyan regényt, amiről még nemigen hallott, vagy a rosszabb esetben már hallott, csupa-csupa rosszat. A kötelező olvasmányok közül számomra tipikusan a Bovaryné volt ez a fajta regény (remélem ezzel nem keltem senkiben azt az érzetet, hogy borzasztóan kulturálatlan lény pötyögi éppen a sorokat).
Amikor ilyen helyzetbe kerülök, általában megpróbálom felkelteni a saját érdeklődésem a könyv iránt. Ez azért hasznos, mert így sokkal nagyobb kedvvel állok neki egy „kötelezőnek”, hiszen már saját akaratból is érdeklődöm a könyv iránt. De erről majd egy másik posztban később. Így hát adott volt az kíváncsiságom, és végül megtettem a nagy lépést: belevágtam. És egy nagyon érdekes könyvélménnyel gazdagodtam.